fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzések
2007. április 4., 14:02
A termékek minőségmegőrzési határidejének, illetve megnevezésének ellenőrzésére hívta fel a vásárlók figyelmét Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója, miután az ellenőrzött boltok 65 százalékában hiányosságokat tapasztaltak, így 45 millió forint bírságot már ki is szabtak a felügyelők.

A főigazgató szerdán sajtótájékoztatón ismertette a főfelügyelőség húsvéti ellenőrzéseinek eddigi eredményét, különös tekintettel a sonka és az édességek vizsgálatára. Elmondta, hogy a március eleje óta tartó fogyasztóvédelmi ellenőrzések során az üzletek 65 százalékában hiányosságot találtak. Az átlagnál magasabb volt a kifogásolási arány a "100 forintos" boltokban, az ilyen üzletek 74 százalékában intézkedtek a felügyelők szabálytalanság miatt. A nagykereskedelmi egységek 60 százalékában is vétettek a jogszabályi előírások ellen.

A leggyakoribb szabálytalanságok közé sorolta húskészítményeknél az ár feltüntetés hiányosságát, illetve a szabálytalan tárolást, ami miatt több mint 2 tonna termék esetében intézkedtek. Továbbra is gyakorinak nevezte a főigazgató a származási bizonylatok hiányosságait. Az édesipari termékek ellenőrzésénél a kifogásolási arány 16 százalék volt, és ezek főleg a jelölés, illetve a minőségmegőrzés hiányosságaira vonatkoztak.

A felügyelőség eddig összesen 120 üzletben kötött feltételhez 8 tonna édesipari és 2 tonna húskészítmény forgalmazását, 66 alkalommal pedig értékesítést megtiltó határozatot adtak 12 kiló édesipari termékre és 284 kiló, lejárt húsipari termékre. A próbavásárlások során minden tizedik felügyelőt megpróbáltak megkárosítani az eladók, és bár az átlagos, egy vásárlásra jutó megkárosítás összege "csak" 76 forint volt, előfordult, hogy 470 forinttal számolta el magát az eladó a próbavásárló kárára. Minőségvédelmi bírságot 146 eseten szabtak ki, több mint 16,6 millió forint értékben és 230 alkalommal zárult fogyasztóvédelmi bírság kiszabásával az ellenőrzés, 28,8 millió forintot meghaladó értékben. A kifogásolási arány legmagasabb a közép-magyarországi és az észak-magyarországi régióban volt, egyaránt 84 százalék.

Az ellenőrzési akció még a héten is tart, szerdán a Nagyvásárcsarnokban és a budaörsi Tesco áruházban vizsgálódnak a felügyelők.

MTI - fidesz.hu