Mi ebben az újság? - kérdezhetné bárki, hiszen évek óta unalomig hallhatjuk a híreket a nálunk - a most leköszönt szabad demokrata pártelnök nyelvi leleményének köszönhetően - "megélhetési bűnözésnek" nevezett gyűjtögetés e válfajáról. A mostani eset ugyan az ország egyes számú és legfontosabb, Bécsen át tucatnyi európai fővárosba vezető fővonalán történt, néhány napja azonban azzal a hírrel találkozhattunk, hogy egy Mátészalka környéki vasúti pályán a síneket a talpfákhoz rögzítő csavarokat és alátétlemezeket vitték el a vasszarkák. Az utóbbi meg azért számít különlegesnek, mert a szóban forgó vonal forgalmát eddig meg sem szüntette a kormány, tehát ha valaki nem veszi észre időben a hiányt, akár közlekedési tragédia is történhetett volna e szimpla vagyon elleni cselekményből.

E két esetből okkal levonható néhány következtetés. Először is: az ilyen típusú károkozás éppúgy megtörténik isten háta mögötti, nyomorúságos vidéken, mint néhány kilométerre a nyugati országhatártól, tehát a mi 93 ezer négyzetkilométernyi felségterületünkön nem kell mindenáron különbséget tenni fejlett és hátrányos helyzetű régiók között. Ha gazdasági és szociális értelemben volna is rá ok, morális szempontból nincs. Másodszor: a napokban szavazott meg az Országgyűlés pár változtatást a büntető törvénykönyvben, többek közt húszezer forintra felemelve az eltulajdonított érték alsó határát, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ellopott biciklik, talicskák, kisebb motorkerékpárok, traktorok, betonkeverő és kapálógépek, permetezők, boroshordók, terménydarálók, láncfűrészek s még számtalan, a dolgozó emberek és családjuk számára megélhetést jelentő szerszám, használati eszköz "eltűnése" esetén nem érdemes a rendőrséghez fordulni, mert az ügy nem tartozik rájuk.

Ha tehát a 160 méter használt rézhuzal, száz kiló rozsdás sínvas értéke csak 19 999 forint, abból nem lesz bűneset (a közveszélyokozás kivédése ügyvédi rutinfeladat). Aki a nem virtuális Magyarországot is ismeri - nem úgy, mint a már minden gazdasági és egészségügyi kérdésben kompetens Kóka -, legfeljebb nevet azon a kormánydumán, hogy a felszámolt vasútvonalak eszközeiből majd bevétel származik. A hirtelen felindulásból bontóknak és a fémkereskedőknek származik; a vagyontárgyak védelméről meg általában anynyit, hogy konkrétan egy budai kerületi rendőrkapitányságon arra hivatkozva nem vettek fel napokig "tényállást" egy autólopásról, hogy nincs elég emberük.
Itt állunk mi 2007-ben, a ballib kormányzás betöltött ötödik esztendejében. Nem érdemes megerőltetni a fantáziánkat, hogy például a francia államvasutak pályatartozékait, biztonsági berendezéseit vajon szokták-e lopni az ottani fémgyűjtők.

Civilizált országokban a vasút megjelölt védterületét megközelíteni is szigorúan tilos, aki szándékosan közveszélyt okoz, börtönben rohad meg. Nálunk be sem kerül oda. E kétféle mentalitás közötti különbséget markánsan szemléltetik vasúti vonatkozású híreink, a fent idézettek, másrészt a francia TGV minapi gyorsasági világcsúcsa. A szuperexpressz 574 kilométer/órás sebességgel száguldott, hatvan kilométer/órát verve rá a régi a rekordra. Nálunk nagyjából ekkora az átlagos haladási sebesség. Ha éppen nem lopnak el valamit.

Ludwig Emil, Magyar Nemzet


fidesz.hu