fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Belgiumban is elmaradt a kelet-európai munkaerő-invázió
2007. április 10., 15:46
Mindössze 263 új munkavállalási engedélyt adtak ki Belgium franciaajkú országrészében, Vallóniában azóta, hogy tavaly májustól az ország részlegesen megnyitotta munkaerőpiacát a kelet-európai új EU-tagországok előtt - jelentette kedden a La Libre Belgique című belga napilap.

A csatlakozási szerződések értelmében az Európai Unió régebbi tagországai három lépcsőben legfeljebb hét évig fenntarthatják az új államok munkaerejének vándorlását akadályozó korlátozásokat. Tavaly májusban - több más ország mellett - Belgium úgy határozott, hogy részlegesen, bizonyos ágazatokban feloldja a tilalmat. Ezt követően adtak ki tavaly 148, idén az első három hónapban 115 munkavállalási engedélyt Vallóniában a szóban forgó személyeknek.

Vezércikkében a La Libre Belgique rámutatott: ez újabb bizonyítéka annak, hogy Nyugat-Európában nem következett be a kelet-európai munkaerő inváziója. A lap egyúttal arra biztatta a kormányt, hogy a következő határidőkor - 2009-ben - döntsön a korlátozások teljes feloldása mellett. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy ez nem lesz könnyű döntés, mert választási évről van szó, az pedig "megrendítheti a politikai bátorságot".

MTI - fidesz.hu