fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Azért nem újítják fel az utat, mert már felújították
2007. április 11., 14:16
Érdekes tényekkel szolgál a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott útfelújítás-csökkentési határozat. A Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztés tételesen sorolja fel, miért nem fognak huszonhat útszakaszt felújítani. Az esetek többségében a 2008 és 2010 között esedékes csatornaépítésekre hivatkozik, de előfordul a kettes metró földalatti munkálataira való hivatkozás is.

Az előterjesztés a 4-es metró mellett megemlíti a csökkentés okaként a 2-es metró rekonstrukcióját is, miközben azt a mélyben végzik. Az érvek között olvasható a belváros forgalmát csillapító Budapest szíve program, amelynek pillanatnyilag csak a tervei állnak készen. A hatása viszont máris érvényesül: emiatt nem újítják fel az Apáczai Csere János és a Petőfi Sándor utcát. A borzasztó állapotban lévő Nagy Lajos király útja azért marad ki, mert a zuglói önkormányzat a Bosnyák tér átépítését tervezi - ennek kezdési időpontja azonban még nem ismert.

A legtanulságosabb magyarázatot a XVIII. kerületi Benedek Elek utca-Liszt Ferenc utca buszfordulójával kapcsolatban készítették. Ez azért nem kap új aszfaltborítást, mert kiderült, hogy tavaly már felújították.

Az előterjesztésből arra lehet következtetni, hogy a főváros ügyosztályainak érdemes élő kapcsolatot tartaniuk a XVIII. kerülettel. A főváros ugyanis a pestszentlőrinci hivatal leveléből tudta meg, a Nefelejcs utcában csatorna épül, ezért azt nem érdemes felújítania. Arról nem szól a közgyűlés által elfogadott előterjesztés, mi lett volna, ha az állam nem tart vissza 2,1 milliárdot útfelújítási ígérvényéből. Így nem tudható, ekkor is rájött volna-e az adminisztráció, hogy a huszonhat útszakaszra hárommilliárdot dobott volna ki az ablakon.

magyarhirlap.hu, MNO - fidesz.hu