fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fennállása legnehezebb hónapjai előtt áll a Filharmónia kht.
2007. április 11., 17:07
Fennállása legnehezebb hónapjai előtt áll a Filharmónia kht., mert idei közszolgáltatási szerződésük a tavalyi 127 millió forintról 100 millióra csökkent - jelentette ki Igric György, a koncertszervező társaság igazgatója szerdai budapesti tájékoztatóján. Hozzátette: a szerződést egyébként még nem kötötte meg velük az alapító, a kulturális minisztérium.

Igric György elmondta, hogy idén elmarad a másfél évtizedes hagyományra visszatekintő budapesti nemzetközi Régi Zenei Fórum, úgy látják, hogy az események sorsa végleg megpecsételődött. Emellett le kell mondaniuk a turisztikai vonzerővel is bíró szabadtéri koncertekről a vácrátóti botanikus kertben. Bezárják a kht. veszprémi irodáját, ami az igazgató szerint érzékeny veszteség, mert a városban minden bérletet eladnak, szezononként több mint 10 ezer fiatal hallgatja koncertjeiket. Hozzátette: fél évszázadon át szerveztek ünnepi hangversenyt minden évben szeptember 25-re, Bartók Béla halála évfordulójának előestéjére, hagyományosan így indult a budapesti koncertévad, idén a támogatás csökkenése miatt ezt is lemondták.

Beszámolt arról, hogy tavaly bővült a Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúl Kht. feladatköre, hozzájuk került a HungaroFesttől a soproni Régi Zenei Napok fesztivál és mesterkurzus, a szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztivál, valamint a zenei versenyek szervezése. A június 23. és 30. közötti soproni mesterkurzusokon a furulya-játékot Anneke Boeke, a fortepianót Malcolm Bilson, az éneket Halmai Katalin oktatja. A kurzusokhoz kapcsolódó koncertsorozatot A Visegrád Baroque Orchestra nyitja meg június
23-án este.

Igric György beszámolt arról, hogy a július 7-én kezdődő Bartók Szeminárium és Fesztiválon többek között Markus Stockhausen trombitaművész, Kim Kashkashian brácsaművész, Rohmann Imre, a salzburgi Mozarteum zongoratanára tart képzést. A záróhangversenyre a zeneszerzés kurzus mestere, Jeney Zoltán új darabot komponál, amelyet Kim Kashkashian közreműködésével, Peskó Zoltán vezényletével július 18-án mutatnak be. Megrendezik Jurij Szimonov nemzetközi karmesterkurzusát július 3. és 14. között. Az orosz dirigens órái iránt már most élénk az érdeklődés - tette hozzá Igric György.

MTI - fidesz.hu