fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A szavazatok újraszámlálását követeli a kormányfő
2007. április 12., 09:08
A hétfői kelet-timori elnökválasztáson leadott szavazatok újraszámlálását és a részvételi arány okának megvizsgálását követeli José Ramos-Horta, a 2002-ben függetlenné vált délkelet-ázsiai ország kormányfője, mert gyanítja, hogy megfélemlítették a szavazópolgárokat. MTI hír.

"Úgy tűnik, hogy a szavazásra jogosultak legalább 30 százaléka nem adta le voksát. Miért? Nem tudom. Meg kell vizsgálni. Magyarázatot kérek az ENSZ-től" - mondta a miniszterelnök a sajtónak nyilatkozva. "Megfélemlítették őket, vagy egyszerűen csak nem mentek el szavazni? Szerintem újra kell számolni a voksokat. Azt beszélik ma, hogy a múlt éjjel találtak olyan szavazóurnákat, amelyeket Diliben használtak, és amelyeknek tartalmát nem vizsgálták" - tette hozzá.

A nyolc elnökjelöltből Ramos Hortával együtt már öten követelik, hogy számolják újra a hétfői első fordulóban leadott szavazatokat, mert úgy ítélik meg, hogy a választást "a félelem és a terror légköre" vette körül, amiért a függetlenségi mozgalomból kinőtt, kormányzó Fretilin Pártot teszik felelőssé. Azt állítják, hogy "a kormány több tagja" a szavazásba beleavatkozva jelent meg a szavazóhelyiségekben, illetve hogy az összeszámolt voksok száma nem azonos a szavazásra jogosultakéval.

Választási megfigyelők közvetlenül a szavazás után úgy ítélték meg, hogy élénk volt a részvétel.

A leadott szavazatok nagy részét már összeszámolták. Ennek alapján május 8-án második forduló lesz, amelyben a voksok 22,6 százalékát összegyűjtő Ramos Horta és a 28,79 százalékos eredményt elérő Francisco "Lu-Olo" Guterres, a Fretilin jelöltje vesz részt.

Sokáig az 1996-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett Ramos Horta számított az elnökválasztás biztos befutójának. A jelenlegi államfő, volt függetlenségi vezér, José Alexandre (Xanana) Gusmao nem indult újra az elnöki posztért, mert miniszterelnök szeretne lenni.

A részben erőszakos választási kampány után végül is békésen zajlott a voksolás a 15 ezer négyzetkilométer nagyságú, egymillió lakosú köztársaságban. A szavazás nyugalmára majdnem háromezer külföldi békefenntartó is ügyelt. A voksolás napján ausztrál és új-zélandi katonák járőröztek a főváros, Dili utcáin.

Kelet-Timor 1520 és 1975 között portugál gyarmat volt, amelyet a portugálok kivonulása után indonéz csapatok özönlöttek el. Átmeneti ENSZ-közigazgatás után 2002 májusában vált igazán függetlenné a köztársaság, amely olajkincse ellenére Délkelet-Ázsia legszegényebb országa.


MTI - fidesz.hu