Pekingben ugyan elégedetten nyugtázták, hogy Japán hivatalos képviselői ismételten sajnálkozásukat fejezték ki, és bocsánatot kértek a 30-as és 40-es években Kína terhére elkövetett háborús bűnökért. Másrészt ismételten felborzolta a kínai kedélyeket, hogy az előző japán kormányfő, Koidzumi Junicsiro rendszeresen fölkereste a Jakuszuni szentélyt, ahol a világháború halottai mellett japán háborús főbűnösök - köztük az 1945-ben kivégzett Todzso Hideki tábornok - maradványait őrzik. Peking (miként Szöul) a japán militarizmus jelképének tekinti a szentélyt, politikusok látogatását pedig annak jeleként értékeli, hogy Tokió mindmáig nem számolt le militarista múltjával.
Felháborodást váltott ki Kínában a japán miniszterelnöknek a háború egy kényes kérdésére vonatkozó kijelentése. Alig egy hónappal ezelőtt Abe megkérdőjelezte, hogy a japán hadsereg prostitúcióra kényszerítette volna kínai és koreai nők tízezreit a II. világháború idején megszállt országokban.
Veszélyes kérdés a két ország viszonyában a Kelet-Kínai-tenger mélyén talált négy földgázmező hovatartozása is. Tokió álláspontja szerint a lelőhelyek pontosan a két ország különleges gazdasági övezetének a határán fekszenek, míg Peking azt állítja, hogy a gázmezők egyértelműen kínai vizek alatt húzódnak. Kína energiaéhsége csillapíthatatlan, így ebben a kérdésben Ven Csia-pao (Wen Jiabao) mostani útja sem hozott áttörést (noha évek óta létezik terv a gázmezők közös kiaknázására). A feltörekvő Kína számára - amely már jövőre leszoríthatja Németországot a legnagyobb exportőrállamok ranglistájának 3. helyéről - húsbavágó kérdés az energiaellátás biztosítása.
Tokiónak is van mit kifogásolnia hatalmas szárazföldi szomszédja háza táján. Japánt erőteljesen aggasztja Kína katonai kiadásainak gyors ütemű növekedése (évi átlagban 12 százalékkal bővül a védelmi tárca költségvetése). Talán még ennél is többet nyom a latban, hogy a katonai kiadások a külföld számára teljesen átláthatatlanok. Peking állítását, miszerint a költségvetés dinamikus bővülése mögött elsősorban a katonáknak fizetett zsold emelése áll, Tokióban éppúgy kételkedés fogadja, mint Nyugaton. A japán kormány a titokzatoskodás mögött Kína regionális hatalmi ambícióit sejti.
Pekinget viszont az irritálja, hogy Japán terveket kovácsol a II. világháború után elfogadott békealkotmány felülvizsgálatára, illetve átírására. (Ennek előjátékaként az év elején hivatalosan védelmi minisztériummá nevezték át a korábban évtizedeken át "önvédelmi ügynökségnek" hívott japán tárcát.) A tervezett felülvizsgálat nyomán a japán haderő bővített hatáskörrel és nagyobb hatósugárral léphetne föl Tokió szilárd szövetségese, az Egyesült Államok oldalán.
Bosszantja a kínai felet a Tajvan kérdésében vallott japán álláspont is. A szigetország ugyanis - Washingtonnal karöltve - a Tajvan kapcsán támadt nézeteltérés békés megoldását beemelte biztonságpolitikájának fő céljai közé. Peking viszont szakadár tartományának tekinti Tajvant, s katonai inváziót helyezett kilátásba arra az esetre, ha a tajpeji kormány hivatalosan deklarálná a sziget függetlenségét. E huzavona következménye, hogy Pekingben mindeddig süket fülekre talál Japánnak az a törekvése, amelynek célja állandó tagság "megszerzése" az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Ven Csia-pao mindenesetre megtette a magáét a jég "felolvasztása" érdekében. Akár a tokiói parlamentben, akár egy híres japán egyetemen szólalt fel, akár Kiotóba, a középkori császárvárosba látogatott, akár reggeli tornagyakorlatot végzett egyszerű japánok társaságában egy tokiói parkban: a kínai kormányfő állandóan mosolygott, integetett. Minden gesztusa azt jelezte, hogy hazája kész közeledni keleti szomszédjához. A két országnak "barátságra és jószomszédi viszonyra" van szüksége - hangoztatta a tokiói parlamentben, ahol utoljára 22 évvel ezelőtt szólalhatott fel kínai miniszterelnök. (Annak pedig hét éve már, hogy magas rangú kínai politikus járt a japán fővárosban.) Ven utalt a 70 évvel ezelőtti japán invázió következtében Kínában elpusztult áldozatokra, ám hozzátette, hogy a világháború a japán népnek is szenvedést okozott; Japán is "áldozata volt a háborúnak" - fogalmazott.
A két országot számos közös érdek köti össze, kezdve az észak-koreai nukleáris fenyegetés elhárításától a környezetszennyezés határokon átnyúló problémáinak leküzdéséig. Ezt kínai szakértők is elismerik, ám a gyors közeledést illetően szkeptikusak. "Mivel a politikai alapok, valamint a két nép érzései és véleménye a kétoldalú viszonyról meglehetősen törékeny, a viszony javítása hosszú és fáradságos folyamat lesz" - idézte a pekingi Zsenmin Zsipao Csin Hszi-tö (Jin Xide) társadalomtudós véleményét.
A Kelet-Kínai-tenger túlsó partján is a szkeptikusok vannak túlsúlyban. "Mutatványnak jó volt Ven látogatása, ám kétlem, hogy érdemben köze lenne a problémák alapvető megoldásához" - vélte Maeda Sidzuo 34 éves japán üzletember. Mások úgy gondolják, hogy a két ország viszonyát hosszú évek óta terhelik kényes kérdések, ezeket pedig lehetetlen egyetlen látogatás révén megoldani. Hasonló nézetet vall a sanghaji egyetem történelem szakos hallgatója. Sa Csing-csing (Sha Qingqing) szerint Japán és Kína soha nem lesz igazi partner, ám félretehetik a haragot, ha elgondolkodnak a múltjukon, ami nem könnyű feladat. "A kínai-japán viszony olyan, mint egy vak és egy süket találkozása: egyik nem lát, a másik nem hall, ami megnehezíti a kommunikációt."
MTI - fidesz.hu