fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fővárosi húsosfazék: Nagy koalíciós tülekedés
2007. április 16., 11:11
Kemény küzdelem zajlik azokért a gazdasági és más jellegű pozíciókért, ahova a Fővárosi Önkormányzat delegálhat tisztségviselőket. Az MSZP-SZDSZ koalíción, de a pártokon belül is folyik a tülekedés, az ellenzék azonban legfeljebb csipegethet a húsosfazékból - írja a Világgazdaság.

Az igazgatótanácsok, felügyelőbizottságok, kuratóriumok viszonylag jól fizetnek, és különösebben nem is kell megszakadni a havi járandóságért. Lehet, hogy ténylegesen nem kell túl sokat dolgozniuk, de hatalmas a felelősségük - vethetik és vetik is ellen az érintettek.

A Fővárosi Önkormányzat ötvennél is több cégbe - ezeknek többnyire százszázalékos tulajdonosa, de vannak olyanok is, amelyekben többségi, illetve kisebbségi részesedése van -, illetve kulturális, oktatási, sport, továbbá idegenforgalmi kht.-kba, alapítványokba, intézményekbe küld vezetőket. Az it-kbe - összeférhetetlenségi okokból - képviselők nem ülhetnek be, ide a pártok a "hozzájuk közel álló" személyeket küldik. Az fb-kben a városatyák is dolgozhatnak.

A gazdasági társaságoknál májusban lesznek nagyobb személyi változások, a mostani tisztségviselők jelentős részének akkor jár le a mandátuma, ez az időpont egyébként egybeesik a cégek évzárásával. Az igazgatótanácsokba a koalíció delegál személyeket, ezekből a pozíciókból kizárják az ellenzéket. Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője a Világgazdaságnak ezt úgy fogalmazta meg, kizárólag szakmai alapon döntenek. Megvizsgálják a mostani tagok eddigi munkáját, s lesznek, akik maradnak, s lesznek, akiket leváltanak. A szocialista politikus szerint persze fontos a városvezetéshez való lojalitás is, hiszen közösen kell dolgozniuk az itt élőkért. Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes is egyetért ezzel, szerinte is csak a rátermettség számít. Ugyanakkor a személyi javaslatokat ő jegyzi majd az MSZP-s kollégájával közösen, ebbe nem vonják be az ellenzéket, hiszen Budapest irányításáért a szocialisták és a szabad demokraták viselik a felelősséget. Az ellenőrző testületekbe, az fb-kbe azonban delegálhat a Fidesz, a KDNP és az MDF, sőt elnöki pozíciókat is kaphatnak. Ám míg Steiner szerint itt a mandátumarányosság követelményének várhatóan eleget tesznek, Ikvai-Szabó szerint ez nem biztos, mert akkor gyakorlatilag ugyanannyi tagot kellene küldenie a két politikai oldalnak.

Tarlós István elképesztőnek találná, ha a csupán egyfős mandátumtöbbsége ellenére minden posztot magának tartana meg a koalíció az igazgatótanácsokban, s nem lenne arányos a képviselet a többi testületben. A szakmaiságra való hivatkozást is döbbenetesnek tartja, mert eszerint csak a hatalmon lévők rendelkeznek ezzel az erénnyel. Sokkal inkább arról van szó - állítja -, hogy a szabad demokraták és a szocialisták irtóznak attól, hogy mások is belelássanak a cégek belső ügyeibe, másrészt a két pártnak ki kell elégítenie a megélhetési politikusait. A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, ez jól jelzi a koalíció demokráciaértelmezését, arról nem beszélve, hogy Ikvai-Szabó a főpolgármester-helyettessé történő megválasztása előtt ennek az ellenkezőjét állította, de megint nem tartja be az ígéretét - érvelt Tarlós.

Világgazdaság


fidesz.hu