Körülbelül úgy lehet összefoglalni álláspontjukat, hogy a csőcselék ellepte a köztereket, és zavargásokat robbantott ki, amire természetes volt a hatalom által megrendelt rendőri reakció. Vagyis nem brutális volt a válasz, hanem épp megfelelő. A kilőtt szemekre, eltört karokra és az állampolgárok tucatjainak rúgásoktól, viperától vagy épp lövedéktől származó, vérző sebeire pedig legyint a balliberális értelmiség: miért keresték a bajt?

Azért, hogy később a tényeket se lehessen szembeállítani a hatalom demokráciaellenességével, az általuk irányított köztévé, a rádiók, az újságok elfelejtettek a helyszínről tudósítani vagy a valóságnak megfelelően írni. A szólás szabadságának gátlástalan elfojtására elég csak a legkirívóbb esetekre emlékezni. Arra például, hogy a brutális rendőrterror a közrádió udvarán zajlódhatott, arra, hogy a közpénzből működő Magyar Távirati Iroda egyszerűen sorsára hagyta a munkáját végző, a rendőrök által leköpködött, megalázott és elzárt tudósítóját, vagy arra, hogy Brüsszelben a független civil jogászok tényszerű értékeléséből, valamint a sérültek részletes, megrázó tájékoztatásából azt emelte ki legfontosabb momentumként a kórus, hogy alacsony szintű volt az uniós képviselők érdeklődése.

Egyszerűen felfoghatatlan, hogy mindazt látván, ami a Gyurcsány-kormány alatt zajlik, az értelmiség e jelentékeny részében még se szólaljon meg lelkiismeret. Holott ezek az emberek pontosan tudják, mi miért zajlik. Kedvenc és hivatkozott hetilapjukban, az Élet és Irodalomban György Péter például ilyen mélységeket tárt fel a francia demokráciáról 2005-ben: "Attól tartok, az autókat felgyújtó francia állampolgárok tette nem más, mint kommunikáció, a közfigyelemért folytatott törvénytelen eszköz. Olyan emberek kezében: akiknek lett volna mit s talán hogyan is mondaniuk. Akiket azonban soha eddig nem hallgattak végig, akiknek a történeteire, amíg azok elmondható történetek lettek volna, nem volt senkinek ideje. Most aztán a saját lángoló otthonaik képét nézik a televíziókban, olvasnak magukról a blogokban, látják magukat a mobiltelefonok digitális felvételein. Az ár, amit fizettek s fizettetnek mással a közfigyelem felkeltéséért: nagyon magas, s a francia demokrácia alapkérdéseit veti fel. Úgy látom, hogy mindazok, akik éjjelenként autókat gyújtanak, arra mutatnak rá, hogy ők is ennek a demokratikus társadalomnak a részei, s immár nem láthatatlanok többé. Aki nem látja, hogy ez a lázadás részben a mediális reprezentáció elleni lázadás, az talán valóban nem a XXI. században él."

Nincs ez másként a Népszabadságnál sem, ahol pontosan tudják: a rendőrség még mindig képtelen feladatai civilizált ellátására. Egy hatvanas éveit taposó, magas vérnyomással küszködő egyetemi professzorral szemben tanúsított bánásmódja beleilleszkedik abba a sorozatba, amelyet őszről tömegesen dokumentált a Morvai-féle jogászbizottság. A tanárt a rendőrök megalázták, s az eljárás során durván megsértették alkotmányos jogait. Az esetet mi hétfőn, a Népszabadság rendőrséghez közel álló tudósítója pedig másnap ismertette. Ő új elemet is talált a történetben, a szóhasználat külön figyelmet érdemel. "Rendőrségi körökben többen tudni vélik, hogy Szabó László Zoltán kissé talán ittas volt, amikor »le-kommunista-rendőrözte« s más, politikai tartalmú trágárságokkal illette a garázda fiatalemberrel szemben jogszerűen intézkedő járőröket." Azért ne adjuk fel teljesen, van még remény. Az értelmiség alkalmazkodni tud környezetének kihívásaihoz.

D. Horváth Gábor, Magyar Nemzet


fidesz.hu