fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sarkozy: csak egyetlen Franciaország létezik
2007. április 18., 14:00
Nicolas Sarkozy, a francia kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) elnökjelöltje több interjúban is hangsúlyozta, hogy a francia nemzeti identitásban a kereszténység meghatározó szerepet játszik, és Európa keresztény gyökerei vitathatatlanok.

Sarkozy először hétfőn a TF1 kereskedelemi televízió híradójában említette számára fontos referenciaként a néhai Charles de Gaulle tábornok mellett II. János Pál pápát. A Le Figaro című napilapnak adott szerdai interjújában pedig kiemelte: a lengyel pápa meggyőződésének erejével döntötte le a berlini falat. "Ő mondta, hogy nem szabad félni. A nyitást és az eltökéltséget tudta megtestesíteni. Kell ennél szebb példa?" - vélekedett a konzervatív elnökjelölt.

Szerinte senki nem vitathatja el Európa és Franciaország keresztény gyökereit. "A francia világiasság és köztársasági morál mögött kétezer év kereszténység húzódik. Nem az egyház érdekében harcolok, hanem azért, hogy olyannak lássuk Franciaország történelmét, amilyen valójában: templomok hosszú palástja borítja be országunkat. Nem kérdés, hogy Istennek benne kell-e lennie az európai alkotmányban, hiszen nincsen alkotmány. Ezen nem fogunk összeveszni" - tette hozzá.

A konzervatív jelölt nem ért azzal egyet, hogy ne lenne az elnökválasztási kampánynak meghatározó témája. Szerinte a munka, az oktatás, a bevándorlás és a biztonságpolitika értékei mentén vitáznak a jelöltek, e témák pedig a Franciaországot átszelő identitási válsággal függnek össze. Az elemzők Sarkozy szerint megpróbálták erről elterelni a figyelmet, de a franciák megértették az újdonságot: "nem politikai, hanem ideológiai küzdelmet folytatok ... Ez az első alkalom, hogy egy jobboldali politikus vállalja ezt a harcot" - hangsúlyozta.

"Az eszmei viták kezelése céljából indítottam harcot 2002-ben. Minden este iskolákban ítélem el 1968 örökségét. Elítélem az intellektuális, kulturális és morális relativizmust" - állítja a konzervatív elnökjelölt. Vitatja ugyanakkor, hogy a választók jobbra tolódtak volna. Szerinte nagyon sok baloldali ember is azt szeretné, ha a nemzetről beszélnének neki, mert tájékozódási pontokra van szüksége. A nemzet, a vásárlóerő, a munka olyan értékek, amelyek meghaladják a bal- és jobboldali törésvonalat.

Sarkozy szerint nem ő fut Jean-Marie Le Pen után, hanem a szélsőjobboldali politikus őutána. "Nem beszélek Le Penhez, aki szerint azért nincs jogom jelöltetni magam, mert bevándorló fia vagyok ... Én a választóihoz szólok, ahogy minden választóhoz". A France Inter rádióadóban Sarkozy baloldali politikusokat - köztük Léon Blumöt és Jean Jaurest - is megjelölt referenciaként nemzetpolitikájához. Megfogalmazása szerint ők a francia történelemhez és nem a baloldalhoz tartoznak. "Nincs olyan, hogy Franciaország baloldali történelme, vagy Franciaország jobboldali történelme ... csak egyetlen Franciaország létezik" - vélekedett Sarkozy.

MTI - fidesz.hu