fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Merkel tartalmi kérdésekben is kész engedni
2007. április 19., 10:40
Berlini kormányforrások szerint a német kancellár arra törekszik, hogy mind tartalmi kérdésekben, mind pedig a menetrend tekintetében legkésőbb a német uniós elnökség, azaz június végéig irányt mutasson az európai alkotmányozás folyamatában. MTI hír.

Az idézett források csütörtökön a Handelsblatt című tekintélyes üzleti és politikai napilapnak arról számoltak be, hogy az alkotmánnyal szembeni - elsősorban cseh és lengyel - ellenállás mérséklése érdekében Angela Merkel kész bizonyos engedményeket tenni. Erre vonatkozóan részleteket nem közöltek.

Utaltak viszont arra, hogy két nappal ezelőtt feltűnő titoktartás közepette Merkel több mint három órán keresztül látta vendégül Václav Klaus cseh államfőt, akivel a hivatalos értékelés szerint "eredményes és hasznos" megbeszélést folytatott. Értesülések szerint az erőteljesen euroszkeptikus hírében álló Klaus meglehetősen elégedetten távozott. Cseh újságírókat tájékoztatva azt állította, hogy Merkel engedett egyes kérdésekben. A találkozó előtt ismert volt, hogy Prága - mindenekelőtt nemzeti szuverenitását féltve - elveti az alkotmányt, továbbá az intézményi reformok jelentős részét, többek között a javasolt uniós külügyminiszteri tisztség létrehozását.

Az említett források közölték, hogy az uniós elnöki tisztséget betöltő német kancellár a francia elnökválasztás után, legkésőbb a júniusi EU-csúcson kívánja előterjeszteni az alkotmánnyal kapcsolatos tartalmi javaslatait, valamint az alkotmányozás menetrendjére vonatkozó elképzeléseit. Merkel ragaszkodik a március végén Berlinben tartott csúcstalálkozó azon célkitűzéséhez, hogy az uniót legkésőbb a 2009-ben esedékes európai parlamenti választásokig megújított, közös alapokra kell helyezni. Annyi bizonyos, hogy tartalmi vonatkozásban az első fontos állomás az idei esztendő második felében esedékes portugál elnökség első felére összehívott konferencia lesz.

A források utaltak arra is, hogy Németország továbbra is rendkívül fontosnak tekinti az Oroszországgal való partnerségi, illetve együttműködési megállapodás megújítását, amelyet a lengyelországi orosz húsimport tilalma miatti varsói vétó akadályoz. Lengyelország egyelőre hajthatatlannak tűnik, az EU pedig Oroszországot igyekszik puhítani, egyes értesülések szerint szemet hunyva az elmúlt hétvégi, moszkvai, illetve szentpétervári tüntetéseken tanúsított, durva hatósági magatartás felett is.


MTI - fidesz.hu