fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A főváros összevonna három budai kórházat és eladná a Schöpf-Mereit
2007. április 19., 15:20
Kormánypárti szavazatokkal a János, a Margit és a Budai Gyermekkórház összevonását támogatta csütörtökön a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága, és magánosítanák a Schöpf-Merei kórházat.

Végleges döntést ez ügyben a Fővárosi Közgyűlés hoz egy hét múlva.

Pokorni Zoltán - mint mondta - érthetetlennek tartja a három kórház összevonását. Emlékeztetett arra, hogy a Margit kórháztól nemrég helyeztek át ágyakat a Jánosba, most pedig összevonnák a két intézményt. A fideszes politikus szerint úgy tűnik, mintha a főváros "rálicitálna" az egészségügyi miniszter kórház-összevonási lépéseire. Példaként említette, hogy a Közép-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanácsban Havas Szófia (MSZP) elnök, a fővárosi egészségügyi bizottság alelnöke rálicitált Molnár Lajos egészségügyi miniszter ágyszámcsökkentő javaslataira. Most pedig, miután már működésképtelen a Margit kórház, össze is vonható a János kórházzal - jegyezte meg. A XII. kerület polgármestereként is tevékenykedő politikus szerint úgy tűnik, hogy ez a lépés Kázmér Tibornak, a János kórház főigazgatójának az elmozdításáról szól, s nem a kórház megfelelő struktúrájáról. Pokorni Zoltán elmondta azt is, hogy a XII. kerület nem a Kútvölgyi kórház szakrendelőjét kéri, hanem igényt tart a kerületi járóbeteg-ellátásra is, amihez megfelelő ingatlan biztosítását várja a fővárostól.

Eladnák Schöpf-Merei kórházat

A bizottság azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a Schöpf-Merei Kórházat működtető kht. 100 százalékos tulajdonrészét adják el, az ingó és ingatlan vagyont pedig kínálják fel eladásra vagy bérletre. Ezután magánkórház működne tovább a Schöpf-Merei helyén, "amihez a fővárosi önkormányzatnak semmi köze nem lesz". A főváros pályázaton adná el a kórházat, amelyre a jelenlegi dolgozók is ajánlatot tehetnek. A törzstőke emelés összege 150 millió forint lenne.

Pokorni Zoltán (Fidesz) szerint úgy tűnik, hogy felébredt a kormánypártiak lelkiismeret, ennek az értékes szakmai műhelynek az eladása kapcsán. Ezért akarnak egy esélyt adni a kórházat üzemeltető orvosoknak, szakapparátusnak, hogy magánkórházként tovább értékesítsék. Az ellenzéki politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a Schöp-Merei esetében egy ideg értékes ingatlant adna el a főváros. Egy ilyen eljárásnak pedig megvannak a szabályai, amelyeknek nem felel meg a bizottság elé került anyag - mutatott rá. Hozzátette: van egy olyan fontos szakmai szempont is ebben az ügyben, hogy "próbálják a Schöpf-Mereit életben tartani". E két cél, "szinte összeegyeztethetetlen", legalábbis ezúttal a főváros vezetése nem tudott megfelelő választ adni e két szempont összeegyeztetésére.

A fideszes politikus hangsúlyozta, szeretnék kizárni azt, hogy sem most, sem a későbbikben ne történhessen vagyonátjátszás ez ügyben. Mind mondta szívesen átadják ezt a kórházat az orvosoknak, de garanciákat akarnak arra, hogy 1-2 év múlva nem kerül ingatlanosok kezébe az intézmény. Az előterjesztés egyik furcsaságaként említette, hogy a jegyzett tőkéről háromféle szám is szerepelt a bizottság előtt. Mindez az anyag gyengeségét jelzi - jegyezte meg.

MTI - fidesz.hu