fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pomáz is csatlakozott a klímabarát települések programjához
2007. április 19., 15:31
Pomáz is csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szociológiai Kutatóintézete által indított, Klímabarát települések elnevezésű programhoz - az egyezményt csütörtökön írta alá Budapesten Tamás Pál, az intézet igazgatója és Vicsi László, a Pest megyei település polgármestere.

A Szociológiai Intézetben 2005 végén alakult meg az éghajlatváltozási kutatóműhely, amely a klímaváltozással kapcsolatos társadalmi rugalmasság vizsgálata mellett olyan helyi kezdeményezéseket is támogat, amelyek segítik az alkalmazkodást a megváltozott körülményekhez. Az intézet által indított Klímabarát települések elnevezésű program keretében az önkormányzatokkal közösen dolgozzák ki az éghajlatváltozásra helyi szinteken adandó válaszokat. Pomázon kívül eddig Tatabánya és a Pécs melletti Hosszúhetény csatlakozott a kezdeményezéshez. Tamás Pál szerint a lokális cselekvés eddig hiányzott Magyarországon. Az MTA intézete szakmai tanácsokkal segíti a helyi programok kidolgozását.

Antal Z. László, a kutatóműhely vezetője kiemelte, hogy a nemzetközi és országos projektek mérsékelt eredményt hoznak, a hangsúlyt a helyi kezdeményezésekre kell helyezni. Példaként Nagy-Britanniát hozta fel, ahol az 1990-ben indultak a széndioxid-kibocsátás csökkentését célzó helyi kezdeményezések, amelyek mérhető eredménnyel jártak.

Vicsi Lászó polgármester szerint Pomáz háromszorosan is érintett a klímaváltozásban. A települést átszelő patak, amely a Pilis vízgyűjtőjéből hozza a vizet és, heves esőzésekkor a fél várost veszélyeztető áradattá válhat. Pomáz a pilisi szélcsatornában fekszik, ahol felerősödnek a széllökések. A helyi szempontokon túl a várost is érinti a globális felmelegedés. Pomázon a helyi cselekvési program mindenekelőtt a megelőzést célozza, az oktatási intézményekben végeznek felvilágosítómunkát - mondta el az önkormányzat képviselője, Dulai Gábor. Példaként az üvegházgáz-bajnokságot említette, amikor a diákok kiszámolják, hogy ők maguk mekkora terhet rónak a környezetre, amikor szüleik kocsival viszik iskolába őket. Megemlítette a telekocsi projektet, amely azt célozza, hogy a Budapesten dolgozó pomáziak álljanak össze, és felváltva vigyék-hozzák egymást. Így kevesebb szén-dioxod jut a légkörbe, kisebbek lesznek a forgalmi dugók, csökkennek a résztvevők benzinköltségei.

MTI - fidesz.hu