fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rizssegély - feltételekkel
2007. április 23., 11:40
Dél-Korea szóban ismét az Észak-Korea általi vállalások teljesítéséhez kötötte hétfőn annak a rizsszegélynek a leszállítását, amelyről az előző nap véget ért tárgyalásokon feltételt nem tartalmazó megállapodás született közöttük. MTI hír.

"A segély nemcsak humanitárius ügy, hanem egy nagyon jelképes és alapvető békemisszió is, ezért úgy gondolom, hogy nagyon fontos a februári megállapodásban szereplő vállalások teljesítése" - mondta Ri Dzse Dzsung, az országegyesítés ügyeivel foglalkozó dél-koreai miniszter az MBC rádiónak nyilatkozva.

A két Korea képviselőinek napokon át tartó, vasárnap hajnalban véget ért tárgyalásai után Szöulban bejelentették, hogy Dél-Korea korábbi ígéretéhez híven megkezdi az Észak-Koreának szánt élelmiszersegély leszállítását, noha Phenjan késlekedik atomreaktora leállítására tett ígéretének teljesítésével. Az Észak által kért 400 ezer tonnányi rizssegély leszállítását május végén kezdik el.

Phenjan arra hivatkozva nem teljesítette eddig a február 13-i hatoldalú megállapodásban tett vállalásait, hogy még mindig nem jutott hozzá mintegy 25 millió dollárnyi bankszámlapénzéhez. Az Egyesült Államok pénzmosás gyanújára hivatkozva fagyasztatta be korábban e javakat egy makaói bankban.

A két Korea vasárnap megállapodott abban is, hogy május 17-én beindítják a vasúti próbajáratokat a két ország közötti felújított vonalon. A próbajáratokat már tavaly elkezdték volna az eredeti tervek szerint, de ez meghiúsult, mert az észak-koreai hadsereg nem volt hajlandó garantálni a járatokon utazók biztonságát.

"Ez is egy olyan kérdés, amelyet párbeszéd útján kell megoldani az észak-koreai hadsereggel. Viszont ha ismét le kell majd állítani a járatokat, azt a kétoldalú kapcsolatok sínylik meg" - mondta a miniszter.


MTI - fidesz.hu