Mai témáink, amit én terveztem, Irak, nyílván, hisz ez a hírekben is szerepel folyamatosan. Unió, azért néhány gazdasággal kapcsolatos kérdés, illetve a Fidesz jövője. Nagyjából ezek lennének a fő témák. Kezdjük Irakkal. Most a legfrissebb hír az, hogy véget ért a NATO-tanács nagyköveti szintű ülése, holnapra újból összehívták Törökország ügyében. Ön évértékelő beszédében úgy fogalmazott, hogy a békés megoldásra még maradt esély. Az ön véleménye szerint hogyan lehet rendezni ezt az ügyet, hiszen ez egyáltalán nem olyan egyszerű, Európa megosztott volt korábban is, most is ez ügyben. Hogyan lehet az Ön vélemény szerint rendezni a kérdést?

Orbán Viktor: Sok szempontot kell egyszerre figyelembe vennünk, és sok szempontnak kellene egyszerre érvényt szerezni - ebből adódik a helyzet bonyolultsága. Azt hiszem, ma a hallgatók talán egyetérthetnek velünk abban, hogy a diktatúra rossz dolog, és a diktátorok a kártékony emberfajtához tartoznak. Talán még abban is egyetértünk, hogy minél kevesebb diktátor van a földön, az annál jobb ennek a golyóbisnak. Ugyanakkor 56-os nemzetként, amely nem csak diktatúrát szenvedett el, mármint a magyar nemzet, 56-ban, az ötvenes években, a hatvanas években, hanem külföldi megszállást, katonai csapást is. Azt is tudjuk, hogy a nemzetközi közösség felhatalmazása nélkül más állam nemzeti függetlenségét elvenni nem helyes dolog. Ez a két szempont áll itt egymással ellentétben és ezért nem egyszerűen csak hatalmi, taktikai kérdésekről, hanem az egész világot érintő komoly erkölcsi dilemmáról van most szó, amit megosztottságnak nevez a világsajtó vagy például az Info Rádió az előbb ön által.

Nem én mondtam, a hírek alapján egyértelmű, hogy nincs egyetértés.

Így van, az nem csak egy politikai megosztottság, hanem még egyszer mondom, a huszadik századból itt maradt régi, rossz dilemmákkal való szembesülésnek is az egyik mintapéldánya. Nos, hát azt gondolom, hogy érdemes egy csillagot kiválasztani, amit az ember követhet, mert kettőt nem lehet egyszerre, ha azok az ég más-más pontján találhatók. Szerintem azt érdemes megfontolnunk, hogy mondjuk ki, hogy nemzetközi felhatalmazás nélkül nem vehetünk részt egy független állam elleni katonai akcióban, bármilyen célból is induljon az és ezért, ha ezt elfogadjuk, azon érdemes dolgozni mindannyiunknak, a magyar diplomácia ellenzéki, kormánypárti részeinek egyaránt, hogy legyen nemzetközi határozat, amit mindenki el tud fogadni. Most egyenlőre még ilyen nincs, és úgy látom, hogy a következő napokban mindenki egyetértését élvező határozat nem is lesz, tehát tárgyalni kell.

Ugye ezzel kapcsolatban önök bírálták Medgyessy Pétert amiatt, hogy csatlakozott a nyolcakhoz, amelyek aztán bővültek kilencekre, immár 12-re vagy 14-re, és még a leendő uniós tagjelöltek közül 10 állam is gyakorlatilag hasonló tartalmú dokumentumot írt alá. Sokan fölvetik azt, hogy vajon Ön csatlakozott volna a nyolcakhoz, hiszen azok között szerepel például Silvio Berlusconi vagy José Maria Aznar, akikkel Önnek, ez köztudott, jó kapcsolatai voltak korábban is. Ez a dokumentum, amelyet ők aláírtak, ugyanígy az ENSZ biztonsági tanácsának erőteljesebb fellépését, határozottabb föllépését sürgeti.

Valóban ellentmondó vélemények ismeretesek arról, hogy ez a levél végül is milyen célt szolgál. A háborúhoz visz-e közelebb bennünket vagy inkább a béke mellett íródott.

Hát a Biztonsági Tanács mellett mindenképpen állást foglal.

Igen, de most mégiscsak azt tudjuk mondani, hogy azok az államok írták alá, amelyek sürgetik a katonai akció megkezdését. Mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok álláspontját osztó államok írták ezt alá, és nem írták alá azok az államok, amelyek úgy gondolják, hogy még folytatni kell a fegyverzetellenőrzési tárgyalásokat, ellenőrzéseket, illetve folytatni kell a válság békés megoldását célzó tárgyalásokat. Tehát azt tudjuk mondani, hogy akik úgy érzik, hogy az idő már elfogyott, most már az akcióé legyen a szó, ezek a miniszterelnökök írták alá. Így került Magyarország lényegében a háború oldalára, és senki nem írta alá azon miniszterelnökök közül Európából, akik úgy gondolják, hogy folytatni kell a tárgyalásokat. Ez a választóvonal volt látható a mai NATO-értekezleten is, ahol ugye a franciák, a németek és a belgák nagyon határozottan - ők nem is írták alá a levelet - a további tárgyalások mellett törtek lándzsát, legalábbis a reggeli híradások szerint. Na ez a kérdés egyik fele.
A kérdés másik fele, hogy mit tett volna az ember, ha ilyen helyzetben van. Hát először is kényelmetlen kérdés ez, mert van Magyarországnak miniszterelnöke, aki hivatalban van, és aki valószínűleg jól megfontolta a döntését. Mi nem lehetünk minden információ birtokában, nem lehetünk minden olyan információ birtokában, amellyel ő rendelkezik. Tehát lehet, hogy van valami, ami őt a háború melletti kiállásra és a háborúhoz való, a háborút szorgalmazó államok melletti, a katonai akciót szorgalmazó államok melletti csatlakozásra szorította, kényszeríttette, vagy erre vitte - és mi nem ezt ismerjük. Én azt tudom mondani, hogy ilyenkor mit szoktak általában csinálni. Engedje meg, hogy had ne az utódom körüli személyes ügyként tűnjön ez fel, mert itt komolyabb problémáról van szó. Mi lehet itt a célravezető diplomáciai magatartás? Semmiképpen nem szabad kapkodni, ugye a külpolitika veszélyes terület.

Kapkodásnak minősíti ezt a levelet?

Nézze, én azt gondolom, hogy először tájékozódni kell. Mondok önnek egy példát. Most komolyan vesszük az európai uniós közös külpolitikát vagy sem?

Eddig is volt rá példa, hogy azért nem egyeztek bizonyos kérdésekben.

Hogyne. Az Európai Uniónak van soros elnöke, félévente váltják egymást, van soros elnöke, most a görög miniszterelnök adja az Unió elnökét, illetve Görögország adja az unió elnökségét. Az egyik legsúlyosabb - és most nem a magyarok szerepéről beszélek - az egész jelenség egyik legsúlyosabb problémája az az, hogy szinte senki sem hívta fel a görög miniszterelnököt. A közös külpolitikáért van felelős megbízottja az uniónak, Javier Solana.

A hírek szerint Medgyessy Péter tájékoztatta erről a levélről a görög miniszterelnök urat.

Reméljük, hogy így van. Itt van Javier Solana, aki a közös külügyekért felelős ember. A hírek szerint ott sem csörgött mindenkinek a telefonja. A jelenség harmadik oldala, hogy hát attól, hogy nem értünk egyet mondjuk a németekkel vagy a franciákkal, attól még megkereshetjük őket. A magyar nagykövetet azért rendelték be Berlinben is, mert elmaradt az egyeztetés. Én nem gondolom, hogy a külföldhöz kellene igazodnunk ezekben a kérdésekben és azt se mondom, hogy a franciák vagy a németek álláspontjára kéne helyezkedni, meg azt sem állítom, hogy az jobb, mint az olasz vagy a spanyol. Csak annyit mondok, hogy nincs ok ilyenkor kapkodni. Az a levél-aláírás még egy-két napot ráér, föl lehet hívni mindenkit, meg lehet fontolni minden álláspontot. Ne adj Isten, még össze is lehet hívni akár egy négypárti megbeszélést. Csak szeretném jelezni, hogy 1990 óta, nem is emlékszem most hirtelen, hogy volt-e olyan példa, amikor ilyen fontos külpolitikai kérdésben nemcsak hogy nem volt egyeztetés, hanem, hogy az újságból kellett megtudnia, mondjuk a parlament külügyi bizottság elnökének vagy a parlamenti pártoknak, hogy mi a magyar álláspont. Tehát azt akarom mondani, hogy vannak ügyek, amelyek körül minden el szokott romolni, ami elromolhat. Szerintem ez a levél ügy tipikusan ilyen.

De most már szerintem nem is a múlton kellene rágódni, és a nem a kormány bírálata itt az elsődleges szerintem, hanem a tanulság. A tanulság szerintem az, hogy tárgyalni kell egymással is itthon Magyarországon. Az a jó, ha a pártok egyeztetnek, és tárgyalni kell olyan államokkal is Európában, akikről sejtjük, hogy valószínűleg más állásponton lehetnek, mint mi. És legfőképpen nem szabad kapkodni és semmi képen nem szabad olyan benyomást keltenünk, és legfőképpen nem szabad olyat tennünk, ami által a háborút akaró államok közé sodródunk. Magyarországnak a béke érdekében kellene erőfeszítéseket tennie.

A nyilatkozatok szintjén mindenki szeretné elkerülni a háborút. Ez a dokumentum, amit aláírtak részben arról szól, hogy a Biztonsági Tanács korábbi határozatainak is érvényt kell szerezni, mert hiszen ha ezt nem teszik meg, akkor gyakorlatilag a Biztonsági Tanács a hitelét veszti adott kérdésben, és ugye pont azért hozták ezt létre, hogy úgymond őrködjék a világbéke felett. Ezzel azért gondolom Ön is egyet tud érteni.

Hogyne, itt az a kérdés, hogy miképpen szerezzünk érvényt ennek a határozatnak, szüntessék-e be a fegyverzetellenőrök, fegyverzetellenőrzési delegáció tagjai a tárgyalásaikat Irakban, jöjjenek haza, legyen-e úgy, ahogy az amerikai elnök mondja, hogy most már vége a játszmának és cselekedjük, ami azt jelenti, hogy kezdődjék meg a katonai csapás. Vagy inkább azt mondjuk, hogy még van idő tárgyalni, még van mód arra, hogy Iraktól egyenesebb, világosabb válaszokat kapjunk, még nem jött el a katonai csapás ideje, tehát folytassuk a tárgyalásokat. Én azt gondolom, hogy nem jó sietni.
Nézze, beláthatatlan következményei lehetnek egy katonai támadásnak. Ugyan látszólag nem tűnik bonyolultnak az ügy, akkora az Egyesült Államok katonai fölénye, ráadásul az őt támogató államok katonai erejét is hozzászámítva - nem föltétlenül a magyarokra gondolok, de még egy csepp is azért csak számít a tengerben. Ez óriási katonai fölény. Tehát látszólag ez nem tűnik egy nehéz katonai akciónak. A valóság azonban az, hogy már a sivatagi háború sem volt könnyű, amit Kuvait fölszabadítása érdekében csinált végig a világ. Ám az egész iszlám világ szemben áll az Egyesült Államokkal, ráadásul az egész világon erősödik az amerikaellenesség, ráadásul a világ közvéleménye szinte minden országban a háború ellen van. Ugye ez Magyarországon 76-80%-a az embereknek. Ilyen körülmények között nagyon nehéz belátni, hogy milyen következményei lehetnek egy háború megindításának. Ezért szerintem minden erőnkkel azon kell lenni, hogy amíg lehet, ezt elkerüljük.

Irak után az Európai Unióval folytassuk. Ugye, országértékelő beszédében külön hangsúlyozta, hogy a belépés mellett szóló érvek valamivel többet nyomnak a latba. Ám ebben a beszédben inkább a nehézségekről beszélt. Mi az, ami miatt Ön inkább azt mondja, hogy az igenre kell szavazni április 12-én?

Azon gondolkodom, vajon jól sikerült-e kifejezni magunkat, magamat, hiszen én nem a nehézségeket akartam hangsúlyozni, hanem egy más gondolkodás- és szemléletmódot szerettem volna bemutatni néhány mondatban. Az akartam elmondani, hogy különböző módon érinti az embereket az európai uniós csatlakozás, attól függően, hogy nyugdíjasok, aktívak, vállalkozók, mezőgazdaságból ének-e, állami alkalmazottak. Azt mondani, hogy az európai uniós csatlakozás mindannyiunk számára ugyanazt hozza, az nem igaz. Ugyanis az európai uniós csatlakozás szinte mindannyiunk személyes életében változást hoz, de nem mindenkiében ugyanazt. Ezért azt próbáltam elmondani, hogy ma nem központi propagandára van szükség, ami arról - már megbocsássanak - de papol az embereknek, hogy ez a történelmi esély, az egyetlen történelmi lehetőség, távlat, nincs más alternatíva és így tovább, tehát a történelem felől...

Ezt ön így gondolja? Hosszabb távon...

Nézze, ezekben van igazság, csak nem erről szól az élet. Lehet, hogy az ország egésze számára kimutatható valamiféle matematikai módszerrel, hogy összességében mégis inkább jó, de az ország élete az emberek életének az összessége. Ha az emberek többsége nem jár jól a csatlakozással - én nagyon remélem, hogy jól jár a többsége egyébként, én ebben bízom -, de ha nem járna jól, akkor az ország sem járhat jól. Tehát én azt akartam csak elmondani, hogy minden ember személyes dilemmáira kell itt most választ adnunk mindannyiunknak, nemcsak a kormányról beszélek, bár a kormány felelőssége mindig nagyobb, hiszen nála vannak a pénzügyi és gazdasági adatok. De mindannyiunknak immár nem a történelemről kellene előadásokat tartanunk, hanem meghallgatni az emberek valóságos aggályait, mert én azt látom, hogy nagyon sokan nagyon sokfajta kérdést tesznek föl. Ezek konkrét kérdések, és az emberek személyes életére vonatkoznak. Csak azt akartam mondani, hogy ne bántsuk ezért az embereket, ne dorongoljuk le őket, ne mondjuk azt, hogy miért nem képesek fölfogni, micsoda magasrendű dologról van most szó - hanem ehelyett a viselkedés helyett álljunk végre szóba az emberekkel, hallgassuk meg őket, s utána adjunk nyugodt, higgadt érveléssel választ a kérdéseikre. S csak azt akartam elmondani, hogy nem akarok senkit sem meggyőzni arról, hogy igennel szavazzon, meg arról sem, hogy nemmel. Nekem van véleményem, én tudom, hogyan fogok majd szavazni a népszavazáskor, miután én az igen mellett látok több érvet. De nekünk nem meggyőznünk kell az embereket az igen mellet, hanem beszélgetnünk kell az emberekkel, és azt kell mondani szerintem: nézzék, ez egy olyan változás Magyarország életében, amely mindenkinek érinti a személyes életét. Ne énrám hagyatkozzon a tisztelt hallgató, amikor szavazni akar, hanem a saját gondolataira. Mert itt mindenkinek személyesen kell vállalnia egy mandátumnyi, vagy egy voksnyi felelősséget.

Én ezt értem, de nyilván az Ön beszédében is, de a Fideszes politikusok nyilatkozataiban is ugye mindig elhangzott, hogy Önök az unió mellett vannak évek óta, és ez is volt gyakorlatilag polémia itt a belpolitikában. De többségében, ebben a beszédben meg mindenképpen azokról a kérdésekről beszélt inkább, amelyek foglalkoztatják az embereket. Nyilván ezek egy része viszont a nehézségeket tárta föl. És erről legutóbb is beszélgettünk, hogy a kormányoldal sem vitatja, hogy nemcsak pozitívumokkal, hanem nehézségekkel is járhat együtt az uniós csatlakozás. Csak ez mintha az Önök mondataiban ritkábban jönne elő, hogy mi az, ami viszont mindenképpen pozitívum.

Nézze, van jó néhány érv, emlékeim szerint talán öt pontban sikerült ezt összegyűjtenünk a legutóbbi Fidesz kongresszuson,- hiszen a Fidesz egy külön kongresszust szentelt az európai uniós csatlakozás ügyének -, s ott öt pontban gyűjtöttük össze az érveket. Talán mindet nem tudom fölidézni, de itt van például rögtön a határon túli magyarok ügye. Ha Szlovákia és Magyarország egyszerre lesz tagja az Európai Uniónak, az azt jelenti, hogy a Felvidék és Magyarország közötti, Trianon óta meglévő, és beteg viszonyokat eredményező határ el fog tűnni, és az egész közösség közötti vérkeringés helyreáll. Aztán itt van az az érv például, hogy Magyarország gazdasági erejét tekintve inkább gyenge országnak mondható: a belső piacunk 10 millió embert jelent. Ha fejlődni akarunk, akkor nekünk szükségünk van arra, hogy Magyarországon előállított árukat - különösen a mezőgazdasági árukat - el tudjunk adni az európai piacokon. Most, miután a vámokat majd megszüntetik a mezőgazdasági termékek esetében is, ez esélyt ad Magyarországnak. Én nem állítom azt azonban, és ezért vagyok óvatos, és nem akarok illúziókat kelteni az emberek fejében, én nem állítom azt, hogy azért, mert ez a lehetőség megnyílik, mi ezt ki is tudjuk használni.

Ahhoz, hogy a magyar gazdák el tudják adni a termékeiket a nyugati piacokon, ahhoz versenyképesnek kell lenniük. Itt jön be az a probléma, hogy az uniós gazdákat jobban támogatják, mint a magyarokat fogják majd, így nagyon nehéz tartani a lépést velük. És itt jön az a gondolat az ember fejébe - látja máris a saját magunk kételyeinél vagyunk -, hogyha igaz, hogy a gazdáknak egyenlőtlen verseny kell folytatniuk immáron a mezőgazdasági vámok nélküli világban, és mi majd abban reménykedünk, hogy nyugat-európai piacokat foglalunk el, nem pont a fordítottja következik-e be? Az, hogy még az itthoniakat is el fogjuk veszíteni, mert olcsóbbak lesznek a nyugat-európai mezőgazdasági termékek, mint amit itthon állítunk elő. Most ezek azok a kérdések, amiről beszélni kellene, beszélni, beszélni, érvelni, gondolkodni - közösen. Ha arra jutunk, hogy egy-egy kérdésre nincs megnyugtató válaszunk, és tudjuk, hogy a csatlakozás inkább negatívumot hoz az adott kérdésben, ott egy kormányprogramra van szükség, amely azt mondja: kedves barátaim, néhány ezer ember nehéz helyzetbe kerül majd, mondjuk a mezőgazdaságban, de van egy program, egy kormányprogram, amely lehetőséget ad nektek arra, hogy ezt a nehézséget le tudjátok győzni, és valahogy kikászálódjatok ebből a hátrányos helyzetből. Tehát ne féljetek az uniós csatlakozástól, mert a kormánynak vannak segítséget ígérő programjai. Ezeket kellene látni, ezekről kellene sokat beszélni. Csakhogy ezek a programok most nincsenek, illetve amelyek korábban voltak, illetve amelyeket még mi ilyen céllal indítottunk be, például a kis- és középvállalkozók támogatása, a Széchenyi Terv, a mezőgazdasági vállalkozók támogatása, az olcsó hitelekkel, a gazdahitel, a 16 ezre forintos hektáronkénti családi gazdasági területalapú támogatás, ez ma már mind a múlté!

Jó, de hát azt mondja a kormányoldal, hogy más formában továbbra is támogatja a vállalkozókat, a mezőgazdaság ügyében ugye a 25%-os támogatás ugye kiegészülhet, ugye plusz 20, 25, 30 százalékkal majd az évek folyamán: mondhatja erre azt a kormányzat, hogy ő megpróbálta rövid lejáratú hiteleket hitelek alól mentesíteni, vagy legalábbis hogy a tartozásokban segíteni. Erre szántak 60 milliárd forintot, tehát vannak olyan dolgaik, amik próbálják ezeket az Ön által is fölvetetteket enyhíteni. Nyilvánvaló szemléletbeli különbség Önök és kormányoldal között, ami persze normális is.

De a vita valójában nem a kormányoldal és az ellenzék között van, mert hogyha ezek a kormányzati válaszok megnyugtatóak, akkor az emberek is megnyugszanak tőle. Ha az emberek úgy érzik, hogy ezek a válaszok nem megnyugtatóak, akkor viszont fönnmaradnak a kételyeik. Én azt gondolom, hogy a családi gazdaságoknak nyújtott 16 ezer forint/hektáros támogatás, a kedvezményes gazdahitelek, a támogatási rendszer, amit a mezőgazdaságból élők számára dolgoztunk ki, nem csak a családi gazdálkodók számára, hanem a többi szereplő számára is, majd a Széchenyi Terv, messze nem voltak tökéletesek. És még sokat kellett volna ehhez hozzátenni, hogy minden bajt orvosoljanak. De azért ezek megnyugtatóbb, érthetőbb, világosabb válaszok voltak az emberek számára, mint amit ma kapnak. Nem szeretném, ha az egész ügy egy ellenzék kontra kormánypárt vitává sekélyesednék. Valójában itt azt kéne látni, nem pártok közötti vita zajlik, hanem az emberek kérdéseire kell választ adni, és a kormány nem az ellenzékkel áll szemben, hanem az emberek aggodalmaival, nyugtalanságával. De - hogy mondjam -, ezen lehet segíteni. Azt sem akarom eltitkolni, hogy vannak szerintem bíztató kormányzati kezdeményezések is, és ma reggeltől állítólag már van egy telefonszám, amit föl lehet hívni személyes, a foglalkozásra szabott kérdésekkel, ez egy központ, és ott válaszokat lehet kapni. Tehát nem mondom, hogy semmi sem mozdul előre - csak két hónapunk van vagy annyi sincs már.

Uniós ügyben érkezett önhöz néhány kérdés, SMS-en egyrészt vállalna-e tisztséget az Európai Unióban?

Megtisztelő a feltételezés is, sok dolgom van egyenlőre idehaza, most nem akarok belpolitikai vizekre evezni, de ennek, a szerintem most már nagyon hiányzó, Fideszből kinövő, a német kereszténydemokrata unióhoz hasonló nagy néppártra szükség van, és úgy érzem, hogy talán az én munkámra is szükség van ahhoz, hogy ez létrejöjjön. Tehát ma fontosabbnak látom itthon maradni és dolgozni, mint az unióban állást vállalni. Egyébként Európában ott vagyok, ha szabad így fogalmaznom, hiszen az Európai Néppárt egyik alelnöke vagyok, és hát szinte majdnem annyit töltök Nyugat-Európában európai ügyekkel foglakozva, mint a nyugat-európai államok európai parlamenti képviselői.

Jötte egy másik kérdés, Günter Verhaugennel tisztázták-e a nézeteltérést egymás között.

Nézze, magyar fülnek talán szokatlan lesz amit mondani fogok: Verheugen úr egy tisztviselő. Jómagam meg minden parlamenti képviselője Európának választott tisztviselő, és választott képviselők nem vitatkoznak köztisztviselőkkel, hivatalnokokkal, és fordítva sem szokás. Az, hogy ezt ma még brüsszeli bürokraták néha megengedik maguknak most belépni szándékozó országok parlamenti képviselőivel (nem személyes ügyről van szó), ez előfordul, de már nem sokáig. Ez, ha egy nyugat-európai parlamenti képviselővel fordul elő, valószínűleg a Magyarországon megszokottnál jóval erőteljesebb hangon mondta volna el Verheugen úrnak meg a brüsszeli bürokratáknak, hogy kinek hol van a helye, mi a dolga egy parlamenti képviselőnek, akit választanak, meg egy tisztviselőnek akit kineveznek. Nyugaton ilyen viták nem szoktak előfordulni. Általában a választott embereket tekintik a népakarat képviselőinek és azért kellő udvariassággal beszélnek, és csak nagyon ritkán vitatkoznak velük. Ha muszáj, akkor inkább zárt ajtók mögött, és semmiképpen sem a nyilvánosság előtt. Ez Nyugat-Európában a választók megsértésének egy olyan fajtája, amit zokon vesznek. De Magyarországon mi is lassacskán hozzászokunk ahhoz, hogy ne nyeljünk le, ne fogadjunk el, ne menjünk el ilyen ügyek mellett csak úgy.

Ön a Krónika reggeli műsorában egy úgymond felhívást tett közzé: Védd a magyart, vedd a magyart címmel. Gyakorlatilag ez arról szól, hogy figyeljék a vásárlók a különböző kódokat a termékeken, és amelyik 599-cel kezdődik, az Magyarországon gyártott termék, hogy ezzel lehet védeni a magyar ipart, illetve azoknak a munkahelyét, akik ugyan multinacionális cégeknek, de itthon dolgoznak. Úgymond ez a magyar termékvédelem, iparvédelem, ez sokszor felvetődött az elmúlt 12 évben is. Korábban miért nem hirdették ezt meg? Miért csak most?

Először is annyit hadd tegyek hozzá az információhoz, hogy van néhány termék ami Magyarországon készül, de nem így kezdődik a kódja. Ezeknek a száma csekély. Ezt az igazság kedvéért érdemes elmondani. Például a neszmélyi borok, amelyek Hilltop márkanéven futnak, azok nem hordják az 599-es kódkezdetet magukon, de mégis magyar termékek, Magyarországon termelték őket. De azért összességében elsöprő fölényben vannak azok a termékek, amelyeket Magyarországon állítanak elő, és 599-cel kezdődnek. Tehát a felhívás jó szerintem. A mozgalom szerintem életképes és jó. Örülök, hogy ezt a kérdést föltette, mert nemcsak egyszerűen a magyar termékek és a magyar családok kenyérkereseti lehetőségéről szól, hanem egy kicsit másfajta gondolkodásról is beszél. Ugye, most gyárbezárások korszakát éljük, nap mint nap hallunk elbocsátott emberek százairól, időnként ezreiről, s ilyenkor érdemes föltenni a kérdést, hogy mit tehetünk.

Az világos, hogy a kormány mit tehet, neki megvannak az eszközei arra, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek elsegítik, hogy Magyarországon csökkenjen a munkanélküliség. Bízzunk benne, hogy a kormány majd jó döntéseket fog hozni. Csak az a kérdés, hogy elég-e, ha csak ebben bízunk? Vagy érdemes föltenni azt a kérdést, hogy mi - immáron nem politikusként, vagy nem hatalmat gyakorló képviselőként, hiszen ellenzékben vagyunk - mi mit tehetünk? Mit tehetnek azok, akik nem is parlamenti képviselők annak érdekében, hogy kevesebb ember veszítse el Magyarországon az állását. Ne csak a kormányra várjunk - mondja ez a fölhívás, hanem mi is találjunk ki valamit. Ez egy civil kurázsi, vagy annak egy megnyilvánulása, amely azt mondja, biztos vannak nagy gazdasági összefüggések, ezekbe az ember ritkán tud beleszólni, de azért az élet mégiscsak arról szól, hogy milyen terméket vásárolok a boltban. És ha magyar terméket vásárolok, akkor annak az üzemnek teszek jót, aki egyébként Magyarországon állítja elő a termékeket, ő így versenyelőnybe fog jutni, valószínűleg az én ki vásárlásommal magyar munkahelyet védek meg. Ha ez a gondolat sok ember fejébe beköltözik, és átérzi a személyes cselekvés lehetőségét, akkor lehet, hogy többre jutunk, mit egy kormányzati munkahelyteremtő program.

Van egy hallgatónk, ha minden igaz.

Czelet Zoltán beszél. Üdvözlöm a miniszterelnök urat, meg az Infó Rádiót is.

Orbán Viktor: Tiszteletem.

Azzal a bizonyos öt ponttal kapcsolatban, amelyik a csatlakozás mellett szól, az egyik ponttal kapcsoltban nekem erős kifogásom van, éspedig azzal, hogy a csatlakozás után könnyebb lesz a külföldre szakadt magyarokkal a kapcsolttartás. Elhiszem azt, hogy a szlovákiai 300 ezres magyarságnak könnyebb lesz, de a kárpátaljai, az erdélyi és a délvidéki több mint 2 milliós magyarsággal sokkal nehezebb, mert közben lesz a schengeni határ, úgyhogy ezt az érvet én nem érzem indokoltnak. Erre volnék kíváncsi, hogy mi ennek az oka?

Köszönjük szépen.

Orbán Viktor: Először is hadd értsek egyet önnel abban, hogy lesznek olyan magyar közösségek, amelyekkel megnehezül a kapcsolattartásunk a tagság után. Nem véletlenül, hogy a magam példájában, amit említettem, a Felvidékre korlátoztam a megjegyzésemet. Én nem 350 ezret mondanék, hanem inkább 600 ezernyi magyar a Felvidéken, és miután Szlovákia is velünk jön az Európai Unióba, ezért ott nem egyszerűen megkönnyebbedik a kapcsolattartás, hanem lényegében fölszívódik, elpárolog a határ. Ennek az értelme mélyebb, mint hogy egyszerűen jó a kapcsolattartás. És, szerintem ez kell, hogy bekövetkezzen, ezt kell támogatnunk, én úgy érzem legalábbis, hogy megtörténjen aztán majd Románia és Magyarország között is. De Önnek abban, tisztelt hallgató, igaza van, hogy most átmenetileg a helyzet Erdély, Kárpátalja és Délvidék vonatkozásában nehezebb lesz. Ha Ön figyeli a híradásokat, akkor láthatja, hogy ezt szóvá is szokták tenni ezek a közösségek, és mindenfajta javaslatokat terjesztenek elő: például kettős állampolgárság dolga, amelyet a délvidékeik előterjesztettek, éppen ezt a problémát próbálja orvosolni. Most ebben a kérdésben nem foglalnék állást, csak jelezni szeretném, hogy egy nagyon élénk vita, beszélgetés, problémamegoldás, keresgélés zajlik ma a magyar kormány, a magyar ellenzék és a határon túli magyarok bevonásával. De megnyugtató megoldásról nem tudom most Önt tájékoztatni.

Ezzel kapcsolatban, ha ezt szóba hozta már, beszédében a kedvezménytörvény kapcsán is bírálta a kormányzatot, mert, úgy fogalmazott, hogy addig-addig szorongatják a törvényt, amíg az ki nem leheli lelkét, és semmire sem jó, holtszöveg lesz ebből a törvényből. Ön úgy fogalmazott, hogy a kormány valójában nem az ellenzékkel, hanem a határon túli magyarokkal áll szemben. Mire alapozza ezt, hiszen minden egyes kormányzati megszólalás arról szól, legutóbb Szabó Vilmos például, a MeH politikai államtitkára úgy válaszolt arra a kérdésre, hogy a kedvezmény szenved-e bármilyen csorbát a jelenlegihez képest, hogy hiszen az most azért még hatályban van, tehát működik, azt mondta, hogy erről szó sincs.

Ebben az ügyben, ha megengedi, a határon túli magyar vezetőkre hagyatkoznék. A határon túli magyar vezetők Felvidéktől Délvidékig, legutóbb éppen a délvidéki vezetők, azt megelőzően pedig az erdélyiek mondták el, hogy ők nem értenek egyet azzal a törvénymódosítási javaslattal, amelyet a mai kormány kidolgozott, és Brüsszelbe el is küldött. Tehát ma én úgy látom, hogy van egy törvénymódosítási elgondolás.

Én úgy tudom: a normaszöveg nem régiben készült el, néhány nappal ezelőtt lett meg a végleges szöveg. Ugye itt az alapelveken ment a vita, nem pedig magán a normaszövegen, tehát magyarul a konkrét kedvezmények esetleges csorbításán.

Nézze, itt is talán helyes, ha elfoglalunk egy megfelelő kiindulópontot. Ugye az a megállapodás van érvényben Kárpát-medence összes magyar politikai szervezete között, független, hogy ellenzékben vagy kormányzati pozíciókban vagyunk-e, hogy határon túli, vagy határon inneni szervezetekről van-e szó. A megállapodás úgy hangzik, hogy nem születhet a státusztörvénynek olyan módosítása, amelyet ezek a szervezetek egyhangúan nem támogatnak. Nem is vihető be a parlament elé - ez volt a megállapodásunk - olyan szövegjavaslat, amelyben nem értenek egyet ezek a szervezetek. Most van egy szövegjavaslat a kormánytól, és azt mondják a határon túliak, hogy ez nem fogadható el, ezért ne is vigyék be a parlament elé, hanem egy új szöveget kell alkotni. Itt tartunk most.

Ráadásul a szakértői MÁÉRT-egyeztetést előtt, illetve február végére MÁÉRT-ot hívnak össze, már az új normaszöveg kapcsán. Tehát akkor nyílván ez az álláspont véglegesedik. Az imént már részben érintette, amit a beszédében is hangsúlyozott, hogy egy európai néppártot szeretne létrehozni. Elnökként láthatjuk majd?

Most már kaptam több felkérést is. Valamivel közelebb vagyok a válaszhoz, mint ezelőtt néhány héttel voltam, de még szükségem van 8-10 napra, reményeim szerint február 15-e környékén végleges, világos, egyszerű szóval tudok válaszolni.

Most miért nem, mert ugye ezt is fölvetik, hogy igazából nem nagyon érteni, hogy mi, ami miatt Ön ennyi ideig gondolkodik azon, hogy elvállaljon-e egy ilyen posztot.

Baj is volna, ha ennyit kellene gondolkodnom. Én nem gondolkodom, hanem egyfolytában tárgyalok meg egyeztetek emberekkel, tehát azt nézem, hogy megvan-e a párton belül a kellő elszánás egy nagy változáshoz és megvannak-e azok a vezetők megyei szintű, meg alelnöki szintű emberek, akikre számítanék a jövőben. Nos, hát ők megvannak-e, tehát összetoboroztam-e már azokat az embereket, akiket aztán szeretnék jelöltként is bemutatni majd a Fidesz kongresszusnak, illetve a Fidesz megyei gyűléseinek. Ehhez viszont beszélnem az emberekkel, jól haladok, tehát nincs okom panaszra, de még van néhány ember, kulcsember, ha szabad azt mondani, 4-5 olyan ember, akivel nem beszéltem még, vagy nem elég hosszan beszéltem, vagy nem volt elég egyetlen beszélgetés, velük még egyszer egyeztetnem kell.

Gondolom, az hogy nem vállalja el, annak nem sok realitása van.

A vita nem arról folyik, hogy én elvállalom-e vagy nem. A vita arról folyik, hogy belevágjunk-e a Fidesz radikális átalakításába, egy nyitott európai néppárttá való újjáépítésbe. Ez a kérdés. Az, hogy elvállalom-e vagy nem, már csak következménye ennek. Itt az a kérdés, hogy megvan-e az elszánás, és nem egyszerűen egy felületes, hát "miért ne?" típusú választ várok én, hanem igazi mély elszánást szeretnék látni, mert ez egy sokkal nehezebb dolog, mint azt nagyon sokan ma gondolják. Nem csak a Fideszen kívül, vagy a pártvilágon kívül, hanem még időnként a Fideszen belül is, ez egy nagyon jelentős változás lesz, hiszen várhatóan Magyarország legnagyobb néppártját fogjuk fölépíteni, ha rászánjuk magunkat a következő félévben.

Miben érhető tetten tervei szerint ez a fajta változás? Most azon túl, hogy mondjuk nem kevesebb alelnöke lesz a pártnak, összességében ez nem feltétlen biztos, hogy még azt a fajta változást jelenti, amiről esetleg ön beszél

Először is jelentős taglétszám-növekedést szeretnénk elérni, tehát a polgári körökből azokat az embereket, akikben van hajlandóság, hogy részt vegyenek a Fidesz munkájában, de különböző okokból erre eddig nem szánták rá magukat, rájuk számítunk. Gyarapítani fogjuk reményeim szerint a szervezetek számát, a végső cél, még nem tartunk itt, de a végső cél, hogy minden településen legyen vagy csoport, vagy egy-két ember, aki megbízottjának, hívének tekinthető a Fidesz - Magyar Polgári Pártnak. Tagozatok fognak megindulni, ami nem azonos a szakmai kabinetekkel, hanem a pártcsoportok mellett lehetőséget adunk arra, hogy valaki ne csak mondjuk a bicskei Fidesz csoporthoz tartozzon, hanem ha mondjuk orvos, akkor a párt közalkalmazotti tagozatához, vagy ha valaki diák, pl. Bicskén, akkor ne egyszerűen a Fidesz bicskei csoportjához, hanem a bicskei csoportot kihagyva a párt diáktagozatához tartozhassék, tehát ha úgy tetszik az eddig függőleges szerveződés mellé vízszintes szerveződési szinteket is beépítünk. Ez egy sokkal bonyolultabb, sokkal szabadabban szerveződő, sokkal burjánzóbb, szerteágazóbb szervezetet jelent, mint az eddig kicsit katonás, és méreteiben könnyen átlátható Fidesz volt.

Jobboldali egység?

A legfontosabb fölismerése az elmúlt 8-10 hónapnak az volt, hogy a jobboldali egység nem jön létre egy új szervezetből. Tehát nem egy új szervezetet kell létrehozni, hanem egy meglévőt kell alkalmassá tenni arra, hogy utána magába tudja fogadni a többi egységet. Ezért ma a jobboldali egység megteremtésének az útja a Fidesz nagy néppárttá építésén keresztül vezet, hogy utána ez a zászlós hajó megállapodásokat tudjon kötni a nálánál kisebb, de ugyanakkor az egész keresztény-nemzeti-polgári oldal szempontjából fontos szervezetekkel, mint a Demokrata Fórum, a kereszténydemokraták, a KDNP, hogy hirtelen csak két szövetségest említsek.

Magyarul, akkor nem arról van szó, hogy ők integrálódnak szerves egészében a megújuló Fideszhez, hanem a hagyományos értelemben vett, úgymond koalíciós vagy esetleges, akár választási együttműködés formájában működnének tovább. Így kell ezt értenem?

Hogy ők mit szeretnének, az csak rajtuk áll vagy múlik, és mindegyikük zsebében ott van a marsallbot, maguk fognak dönteni, tehát én, ha megengedi, óvakodnék attól, hogy akár csak tanácsokat is adjak nekik, nemhogy nyomást gyakorolnák rájuk. Én azt tudom, hogy a Fidesznek olyan erőssé kell válnia, hogy utána kiindulópontja lehessen egy, a teljes polgári nemzeti oldalt magába foglaló pártnak, illetve pártszövetségnek.

A szerkezeti váltáson túl, mondjuk stílusban, tartalomban lesz-e váltás? Ez is többször fölvetődött a Fideszben, legalábbis ugye nem megerősített hírek alapján olvashattunk róla.

Nézze, ha megengedi, mi másképpen szoktunk ezekről a kérésekről gondolkozni, az nem úgy van, hogy az ember elhatározza, hogy mától más stílusom lesz, vagy mától az élet valamely fontos dolgáról mást fogok mondani.

Esetleg súlyponti kérdésekben azért lehet ilyen fajta...

Nézze, én nem tartok szükségesnek semmilyen stílusbeli váltást, rendesen kell viselkedni, rendesen kell bánnunk egymással, és rendesen kell bánni az emberekkel. És a munkánk célja az kell, hogy legyen, hogy segítsük az országot. Szóval ez a stílus, ennél többre nincs szükség. Tartalmi kérdésekben pedig, mármint ennél szűkebb meghatározásra nincs szükség. És aztán ahány félék vagyunk, annyiféleképpen viselkedünk az előbb elmondottak szellemében, de a fontos, hogy mindannyian az előbb elmondottak szellemében viselkedjünk. Ami a tartalmi kérdéseket illeti, ott pedig, ahogy az élet hozza elénk a különböző könnyebb, nehezebb kérdéseket - közöttük időnként bonyolult szakmai kérdéseket is -, úgy kell mindig újra és újra átgondolni, mi legyen a Fidesz, illetve a magyar parlament legnagyobb ellenzéki frakciójának az álláspontja. Nincs, a politikai világban sosincs nyugalom, mert mindig új kérdések jönnek, vagy ha régi kérdések jönnek, azok is merőben új körülmények között merülnek föl, és ez akkor mindig újabb és újabb válaszokat igényelnek. Tehát nem lehet hinni abban, hogy az ember egyszer összegyűjti a szakmai igazságokat egy könyvbe, és utána azokat egyszerűen fellapozza, ha szembetalálja magát egy kérdéssel. Mindig rugalmasan alkalmazkodnunk kell a kialakult helyzethez, az ország kialakult helyzetéhez.

Az előbb már részben említette, hogy még tárgyal különböző politikusokkal arról, vagyis, hogy ezután mondja ki véglegesen az igent azzal kapcsolatban, hogy lesz-e elnöke a megújuló Fidesznek. Azt lehet tudni, hogy mondjuk mennyire változik a mostani vezetés személyében, személyi összetételében?

Erről majd a kongresszus dönt. Most úgy tűnik, hogy a kongresszus valószínűleg egy elnököt és két alelnököt választ közvetlenül. Ott a parlament frakcióvezetője és a belső parlamentünk, a választmányunk elnöke, ez öt embert jelentene, valószínűleg ebből lesz az ügyvezető elnökség. A párt elnöksége pedig delegatív, delegációs elv, küldött elv alapján jön létre. Úgy tűnik, hogy a majd felálló 11 tagozatvezetőt fogja magába foglalni, ilyen értelemben egyszerre lesz tágabb a vezetés, mint eddig volt, ugyanakkor vezetőképesebb, tehát lehet azt mondani: centralizáltabb, ha úgy tetszik, hiszen nem egy több mint tíz tagot számláló elnökség, hanem egy öt fős vezető elnökség döntene a napi ügyekben, ugyanakkor a tagozatok elnökei egy szélesebb képviseletet jelentenek majd, mint elnökségi tagok.

Új arcokat láthatunk majd?

Hát bízom benne, hogy a kongresszus bizalmat...

Ezt a tárgyalások folyamán nagyjából föl tudja mérni, hogy mennyire változik ilyen szempontból összetételében a Fidesz vezetősége.

Igen, de azért a döntő szót mégis csak a kongresszus mondja ki, illetve a létrejövő tagozatok tagjai választják meg a vezetőiket. Szerintem sok olyan ember lesz, akit a közéleti kérdésekkel mélyebben foglalkozók már ismerhettek. Már hallották őket beszélni, látták őket beszélni, látták őket parlamenti képviselőként, de igazi politikai vezetőként még nem találkoztak még velük. Tehát én számítok arra, hogy most itt bizony jó néhány, több mint egy tucatnyi valódi politikai vezető jelenik meg olyan emberek személyében, akik nem újoncok a közéletben, csak eddig nem így gondoltunk rájuk, hanem inkább egyéni parlamenti, kerületi képviselőként vagy szakpolitikusokként.

Miniszterelnök úr, képviselő úr, köszönöm, hogy itt volt az Arénában.