fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Több milliárdos áfacsalási ügyet tárt fel a VPOP
2007. április 25., 07:40
Kilenc gyanúsítottat vettek őrizetbe egy kedd hajnalban Budapesten és több megyében tartott ellenőrzéssorozat nyomán feltárt 4,8 milliárd forintos áfacsalási ügyben; az ügyben újabb gyanúsítottakat találhat a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) - közölte a szervezet szóvivője az MTI-vel.

Sipos Jenő elmondta, a nemzetközi vámnyomozói együttműködés során a fővároson kívül Pest, Borsod és Hajdú megyében tartottak egy időben ellenőrzéseket. A szóvivő azt követően beszélt erről az MTI-nek, hogy Bencze József, a pénzügyőrség rendészeti főigazgatója kedden újságírók előtt arról számolt be: olyan bűnesetet tártak fel hajnalban, melynek során cégek áfát igényeltek vissza, ám később ugyanaz az áru ismét megjelent a magyar piacon.

Sipos Jenő elmondta, a bűnözői csoport a csalást oly módon követte el, hogy előbb Magyarországról alacsony értékű műszaki cikkeket vittek ki az Európai Unión kívülre, ám magasabb értékű számlák után igényelték vissza az általános forgalmi adót. Az árut később visszahozták az EU-ba, ahol alacsonyabb értéken vámkezeltették - tette hozzá. Sipos Jenő elképzelhetőnek mondta, hogy mind az "elkövetési érték", mind pedig a gyanúsítotti kör bővülhet.

Az eddigi adatok szerint a bűnözői csoport egy-két éve működhet. A hajnali akcióban másfélszáz magyar, szlovák és osztrák nyomozó, valamint a magyar pénzügyőrség bevetési egységének kommandósai vettek részt. A nemzetközi vámnyomozók irodákban, lakásokban és a cégek telephelyein tartottak ellenőrzést. Sipos Jenő közölte azt is, hogy a médiában megjelent állításokkal szemben az ügyben nem érintett Saskőy Szabolcs volt labdarúgó-játékvezető.

MTI - fidesz.hu