fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sólyom László a torontói Magyar Házba látogatott
2007. április 25., 09:32
Sólyom László köztársasági elnök a Torontói Magyar Ház díszvacsoráján vett részt helyi idő szerint kedden, hivatalos kanadai látogatása első napján.

Az államfő a közel 250 meghívott előtt kiemelte: kanadai látogatásának elsődleges célja, hogy köszönetét fejezze ki Kanadának, az államnak és polgárainak mindazért, amit az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán, és a magyar menekültek befogadásáért tett. Hangsúlyozta azt is: államfőként minden nemzeti fórumon azt képviseli, hogy "a magyar nemzet, mint kulturális nemzet, egységet alkot". Ezzel összefüggésben utalt a március 15-én Kolozsvárott elhangzott ünnepi beszédére, amely, mint mondta, "az egész magyarsághoz szólt" . "A nyugati magyarságot is a nemzet részének tekintem, és szorgalmazom az együttműködést" - jelentette ki.

A kanadai-magyar viszonyra rátérve kifejtette: a két ország kapcsolatának egyetlen nyitott kérdése van, ami érzékenyen érinti a magyar embereket, ez pedig az, hogy egyelőre nem sikerült elérni az egyoldalú kanadai vízumkötelezettség eltörlését. Az államfő magyar újságíróknak megerősítette: minden tárgyalása során azt hangsúlyozza, Kanadának nincs oka megtagadni Magyarországtól a vízummentességet. Beszédében ösztönözte a kanadai magyar diákokat, hogy jöjjenek ösztöndíjjal Magyarországra tanulni.

Belpolitikai újságírói kérdésre válaszolva a vizitdíjfizetéssel, valamint az egészségügyi reformmal kapcsolatban úgy fogalmazott: a külföldi magyarság és az otthoni magyarság is néha olyan dolgokat vár el az államfőtől, amit nem tehet meg. Az államfőnek nincsen hatalma beleszólni a napi politikába, abba, hogy szednek-e vizitdíjat vagy nem szednek - mondta. Elmondta azt is, köztársasági elnökként konferencia-sorozatot indított, amely segítségével határon túli értelmiségiekkel kíván új szempontokat kialakítani a nemzet egésze jövőjének megtervezéséhez, s ebbe a konferencia-sorozatba a nyugaton élő magyarságot is be kívánja vonni.

Sólyom Lászlót, akit magyaros ételekkel láttak vendégül a torontói Magyar Házban a kanadai magyarok, s többek között néptánccal szórakoztatták, egy különösen kedves meglepetés is várta: Kanadában élő, soha nem látott unokatestvérét ölelhette magához. Fekete Valér az MTI-nek elmondta: bár rokonok, első unokatestvérek Sólyom Lászlóval, még soha nem találkoztak azelőtt.

Sólyom László szerdán kora reggel utazik tovább Ottawába, ahol Michaelle Jean főkormányzóval, Noel A. Kinsella szenátusi elnökkel, Peter Milliken alsóházi elnökkel, valamint Stephen Harper kanadai miniszterelnökkel is megbeszélést folytat.

MTI - fidesz.hu