fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bayrou egyik jelöltet sem támogatja a második fordulóban
2007. április 25., 17:44
A francia elnökválasztás első fordulójában harmadik helyen végzett Francois Bayrou szerdán bejelentette: nem ad semmilyen útbaigazítást a második fordulóra, valamint "Demokrata Párt" néven új pártot alapít.

A francia elnökválasztás végső kimenetelét várhatóan annak a 6,8 millió centrista szavazónak a döntése határozza meg, akik az első fordulóban az Unió a Francia Demokráciáért (UDF) jelöltjére adták voksukat. Ez 18,54 százalékot jelentett Bayrounak.

Az előrejelzéseknek megfelelően sajtótájékoztatóján a centrista jelölt sem a koalíciós társ, Nicolas Sarkozy konzervatív, sem Ségolene Royal szocialista jelölt támogatására nem szólított fel.

"Nem adok útbaigazítást a szavazásra. Úgy gondolom, hogy azok a franciák, akik rám szavaztak, tudatos és választásukban szabad állampolgárok. Nem lépek vissza a szabadság ösvényén. Nem keresem és nem fogadom el sem az alárendeltséget, sem a szövetséget egyik táborral sem" - jelentette ki Bayrou, akinek támogatásában hétfő óta reménykedett mindkét jelölt.

Véleménye szerint Sarkozyvel és Royallal is nagy a kockázata annak, hogy súlyosbodnak a gondok a francia társadalomban. A konzervatív jelöltnek a pénzügyi körökhöz és a médiahatalomhoz való közelségét és a "fenyegetésekhez és a megfélemlítéshez való vonzódását" kritizálta a centrista jelölt. A demokrácia területén Royal jobb jegyet érdemel, viszont gazdasági téren programja a szükséges orientációkkal ellentétes irányba mutat - hangsúlyozta Bayrou.

A centrista jelölt elfogadta viszont szocialista riválisa két nappal ezelőtt felvetett ajánlatát a "nyilvános párbeszédre, például a televízióban". Ha Nicolas Sarkozy javasolná, azt is elfogadnám - tette hozzá.

Az UDF elnöke bejelentette egy "új párt megalakulását, a demokrata pártét", amely olyan "centrista párt" lesz, amely "messze elmegy a balközép felé, és amely messze elmegy a jobbközép felé is".

Az új párt képviselőjelöltjei a júniusi parlamenti választásokon már indulni fognak, hogy azokat a franciákat képviseljék, akik "egy újfajta, független és kifejezésmódjában szabad politikát" szeretnének - mutatott rá az UDF elnöke.

A Sofres és az Ipsos felmérése is azt mutatja, hogy Bayrou szavazóinak csak 25 százaléka kívánja a jelenlegi koalícióstárs, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltjére, azaz Sarkozyre adni a voksát a második fordulóban. Ezzel szemben 46 százalékuk a baloldali jelöltre fog voksolni. A centrista szavazók 29 százaléka még nem hozta meg döntését.

Az elmúlt két napban végzett hat felmérés során fokozatosan csökkent a különbség a francia elnökválasztás május 6-i második fordulójába jutott két jelölt között. Az első forduló napján, vasárnap a választók 54 százaléka még úgy gondolta, hogy Sarkozyt szeretné Franciaország új államfőjeként látni. A legfrissebb adatok szerint azonban már csak 51 százalékuk vélekedik így, s 49 százalékuk a szocialista Ségolene Royalra szavazna.

MTI - fidesz.hu