Jóformán azt sem tudja beteg és orvos, hogy ez már a reform, vagy lesz-e ez még rosszabb is... Demszky Gábor például azt mondta a köztelevízióban, hogy nem, kérem, még nem tartunk a "liberális reformnál", egyelőre az állam csak "levág" és "szűkít". Pedig nekünk azt mondták - a kormányfő és a volt miniszter -, hogy itt már olyan reformot "csináltak", hogy egész Európa minket fog irigyelni. Igaz, Demszky azt is elárulta: Molnár sok mindent mondott, ami nem százszázalékosan volt úgy...

Az embernek az az érzése támad az egészségügy körül zajló vitákat hallva, mintha a kormánypárti - és néha az ellenzéki - politikusok két dologról elfeledkeznének a nagy hevületben: a betegről és az orvosról. Pontosabban háromról, mert az egészséges emberről még kevesebb szó esik. A reform célja ugyanis nem lehet más, mint hogy az emberfia, ha már összeszedett valami nyavalyát, a lehető leghamarabb visszanyerje az egészségét. Ehhez pedig szakszerű, időben történő ellátás, hozzáértő orvosok, megfelelő infrastruktúra kell. Az átalakítás célja lehetne persze az is, hogy a lehető legkevesebben veszítsék el egészségüket. Ám a megelőzésről, új népegészségügyi programról még hallani is alig lehet. Arról viszont igen, hogy a vizitdíj és miegyebek hatására egyre kevesebben mennek el szűrővizsgálatokra. Igen, megcsinálták!

A politikai viták most az egy vagy több biztosító körül folynak. Ebből az egyszerű ember szinte semmit nem ért, s nem feltétlenül azért, mert csekély az értelme. Ha valamit mégis kapizsgál, az az, hogy a haszonérdekelt biztosítók rendszerbe engedése azt eredményezi majd, hogy ezentúl még többet kell fizetni azért, ami már eddig sem volt ingyenes, mondjon bármit is a reformok atyja. Az államnak nincs pénze, csak annyi, amennyit mi, e hazában adót és járulékot fizetők adunk a közösbe. Ebből épültek a kórházak, ebből vették a műszereket, ebből fizetik az orvosokat, meg persze a felemelt bérű kommunikációs és egyéb államtitkárokat is. Sőt a minisztereket is, ezért aztán e helyt is kikérem magamnak a volumenkorlátos miniszter asszony arcpirítóan kioktató hangnemét.

Valaki elmagyarázhatná már neki, hogy a miniszterség: szolgálat, nem hatalom. S ha ez nem tetszik, mehet sütni a világhíres zserbóit, vagy akár cukrásznak is állhat. Igaz, ilyen modorral hamar kitelne ott is a becsülete.

Micsoda ország, ahol én lehetek a miniszterelnök! - sóhajtott fel állítólag hajdan Dinnyés Lajos. Micsoda ország, ahol egy Horváth Ágnes lehet a miniszter! Valami itt nagyon el lett rontva. Mintha kísérleteznének velünk a társadalomnak ezek a lélektelen mérnökei. Számítógépen megrajzolt szabászterveket készítenek, amelyeket elneveznek ilyen-olyan reformoknak, aztán meg csak vágnak, "szűkítenek", s eszükbe sem jut, hogy a ruhát, amit "csinálnak", olykor fel kellene próbáltatni a megrendelőkkel. Hátha elszabtak valamit: emitt szűk, amott lötyög, hátul meg kilátszik valami, aminek rejtve kellene maradnia. Az úri szabó ilyenkor visszaad pénzt, megmaradt anyagot, és sírva elbujdosik.
De ez nem az úri szabók kormánya.

Néző László, Magyar Nemzet

fidesz.hu