fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szomáli kormányfő: a harcok "nagyrészt" befejeződtek
2007. április 26., 15:10
A szomáliai fővárosban "nagyrészt" befejeződtek a harcok, miután a szomáli és a velük szövetséges etióp erők nagy offenzívát indítottak a muzulmán lázadók elleni csata kilencedik napján - közölte csütörtökön Ali Mohamed Gedi miniszterelnök.

Mogadishui sajtóértekezletén Gedi kijelentette, hogy "megnyerték a harcot a lázadók ellen (...) a harcok legrosszabb része már befejeződött (...) a lázadók fő erődítményét elfoglalták", bár a tisztogatás még folyik. Nyugati diplomaták szerint a lázadók súlyos veszteségeket szenvedtek, és kifogyott a lőszerük is, de még nem szenvedtek vereséget. A főváros északi részén még kézifegyverek ropogását hallani, Mogadishutól délre pedig ágyúk is dörögnek.

A miniszterelnök azt is kijelentette, hogy az elmenekült lakosok most már visszatérhetnek a romos városba. "Az emberek hazatérhetnek. A maradék harcok is rövidesen véget ér. Elfoglaltuk északi bástyájukat. Elfogunk minden terroristát, aki elmenekült. Néhányan a keleti városrészben vannak" - mondta. Felszólította az iszlám milicistákat, hogy adják meg magukat, és azt ígérte, hogy senkinek sem esik bántódása.

Az ENSZ adatai szerint mintegy 340 ezer lakos, a még ott élők fele menekült el az egykor kétmilliós Mogadishuból, amely mára "szellemvárossá" vált. Szemtanúk beszámolója szerint az etióp erők csütörtöki támadása a leghevesebb volt, amit a városban láttak a háború kezdete óta. Az etiópok mindent bevetettek, amijük volt - mondta az egyik. A helybéliek és segélyszervezetek szerint 3-400 ember, jórészt civil esett a harcok áldozatául. Az orvosok igyekeznek segíteni a sebesülteken, de nincs gyógyszer és kötszer. A Banadir kórházban abban reménykednek, hogy a vöröskereszttől rövidesen kapnak.

MTI - fidesz.hu