fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Komoly emberi jogi problémákra utal az EP éves jelentése
2007. április 26., 16:46
A legtöbb halálos ítéletet Kínában hajtják végre, Oroszországban továbbra is komoly gondok vannak az emberi jogokkal, Guantánamo léte pedig negatív üzenet - olvasható az Európai Parlament 2006-os emberi jogi jelentésében, amelyet a strasbourgi plenáris ülésen csütörtökön fogadtak el a képviselők.

A testület úgy véli, az Európai Unió legutóbbi bővítéseinek köszönhetően a közösség nagyobb sikerrel emelheti fel szavát a különféle nemzetközi fórumokon az emberi jogi kérdésekben, ugyanakkor a képviselőket aggasztja, hogy az európai uniós csatlakozásra váró Törökországban az emberi jogi kérdések terén "mindmáig kevés előrelépés történt".

A képviselők nézete szerint "az emberi jogok előmozdítására irányuló aktív politika nem szorítkozhat a széleskörű nyilvános figyelmet vonzó ügyekre", ugyanis "a súlyos jogsértések a nyilvános figyelemnek kevésbé kitett területeken valósulnak meg, zárt, a gyermekeknek, az időseknek és a betegeknek szánt intézményekben és börtönökben". Az unió megbízottainak az ilyen helyszíneket is figyelemmel kell kísérniük.

A jelentés továbbra is elítél bármiféle, gyermekeket érintő erőszakot. A szöveg kiemeli a fogyatékkal élők jogai érvényesülésének nyomon követését.

Oroszországban az EP megítélése szerint csak mérsékelt eredményeket sikerült elérni az emberi jogok érvényesítésében. A jelentés problémásnak tartja a csecsenföldi helyzetet, a törvényhozás függetlenségét, az emberi jogvédőkkel szembeni bánásmódot, a média függetlenségét és a szólásszabadság helyzetét, az etnikai kisebbségek kezelését... A képviselők megemlítik Anna Politkovszkaja újságírónő meggyilkolását, és aggodalommal utalnak azon feltételezésekre, amelyek szerint az orosz kormány állna a 2006 novemberében Londonban elhunyt Alekszandr Litvinyenko megmérgezése mögött.

Az EP elfogadott egy módosítást is, amely szerint "az etnikai kisebbségek, különösen a finnugor kisebbségek - azon belül is főként az Oroszországban egyre növekvő elnyomással sújtott mari nép - nehéz helyzete" jelentős problémát jelent.

A Guantánamón fogva tartottak szabadon bocsátását vagy vádemelést sürgetnek a képviselők. "A Guantánamó-öbölbeli fogva tartási központ fennállása önmagában továbbra is negatív üzenetet küld arról, hogy hogyan folyik a terrorizmus elleni harc" - állapítja meg a jelentés.

A jelentés előző napi vitájában Gál Kinga (Fidesz-MPSZ) és Tabajdi Csaba (MSZP) a kisebbségi jogok EU-védelmének hiányosságaira hívták fel a figyelmet, úgy vélve, hogy az emberi jogok védelmét unión kívüli országok felé az EU akkor képviselheti hitelesen és következetesen, ha a saját háza táját is rendbe teszi.

Gál Kinga szerint az etnikai, illetve őshonos nemzeti kisebbségek problémája egyaránt megoldásra vár az EU-n belül, valamint közvetlenül az unió szomszédságában található Vajdaságban és Kárpátalján. Az alapjogi uniós ügynökség néppárti felelőseként a képviselő asszony reményét fejezte ki, hogy a március 1-jén létrehozott új EU-s szerv hatékonyan működik majd közre a témában.

Tabajdi Csaba szerint a jelentés az Európai Unió egy súlyos problémáját is tükrözi, mert szinte alig ejt szót a kisebbségi jogokról.

Sajnos, itt, ebben a házban még nem vált világossá az, hogy az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek jogai bár szorosan összefüggnek, elválaszthatatlanok egymástól, ugyanakkor az emberi jogok védelme nem jelent automatikus kisebbségvédelmet - szögezte le.

MTI - fidesz.hu