fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sikerszomj
2007. április 27., 07:55
Nemcsak a "forró őszt", de a nyárias tavaszt is túléli a hitelét, méltóságát, tekintélyét vesztett gyurcsányi hatalom. Március 15-én "csak" néhány ezren akarták újrakezdeni, bár a Fidesz békés gyűlésén megjelent roppant tömegre a világ bármely más demokráciájában politikaformáló erőként tekintene a kormányzat is. Nálunk a parlamenti többség minden hajszálrepedés, belső veszekedés ellenére szilárdnak tetszik, a többi pedig nem érdekli a koalíciót és véleménydeformáló médiaértelmiségét. A Magyar Nemzet.

Hasonló "teljesítménnyel" a háta mögött máshol rettegne az uralmi elit május elsejétől: a mi szakszervezeteink többsége vélhetőleg, fittyet hányva a munkásság nemzetközi ünnepének hiteles hagyományára, kicsit morogva ugyan, de beéri majd a langyos sör, hideg virsli kádári tradíciójával. Tudom persze, a SZEF-es Szabó Endre például tényleg nem egy antiglobalista, vörös arckendős utcai harcos, de a baloldali érdekvédőknek is lehetne azért néhány harcosabb szavuk, amikor a milliárdos kádkőgyáros reprezentálta elit a saját mulasztásaiért bünteti újabb és újabb megszorításokkal az alávetetteket a Szent Konvergenciaterv nevében.

A kormány tehát a helyén van, ám a közélet viszonylagos és alighanem átmeneti konszolidációja az ország kifosztásának folytatódó, minden bizonnyal páratlan élményén túl mégsem hoz megnyugvást a Gyurcsány-Kóka-pártnak. Hiszen a felmérések szerint a zavargások csitultával, amikor több figyelem jut a "reformkormányzás" hatásaira, tovább nyílt az olló a Fidesz és az MSZP támogatottsága között. Van olyan közvélemény-kutató cég, amelyik szerint a biztos pártválasztók körében kétszer anynyian szavaznának az ellenzéki szövetségre, mint a szocialistákra. A csendes többség utálja Gyurcsány Ferencet és kormányát, és egyre kevésbé gondolja úgy, hogy az antiszemitizmussal kokettáló ellenzéki radikalizmus a reá leselkedő legnagyobb veszély. Miért is gondolná, amikor maga Horváth Ágnes, Molnár Lajos miniszterré előlépett asszisztense nevezte egyik legfontosabb feladatának a rendszer stabilizálását? Márpedig amit stabilizálni kell, az instabil: a kormány intézkedéseivel káoszt teremtett az egészségügyben, amin most lázas igyekezettel (lásd módosuló vizitdíjszedési szabályok) próbál valahogy úrrá lenni.

Mintha lankadna a lendület - fordult hétfőn a parlamentben nem miniszteri bársonyszékéből, hanem az úgynevezett SZDSZ-frakció padsoraiban kijelölt helyéről Kóka János a kormányfőhöz. Ezzel visszanyúlt a Horn-korszakban alkalmazott, sikertelen kunczei koalíciós stratégiához (kint is vagyok, bent is vagyok), de ennél fontosabb, hogy jelezte: kormányzásuk ismét ahhoz a ponthoz érkezett, amikor legalább a megújulás látszatára égető szüksége lenne. Máskülönben lesz még lejjebb is, elutasítottságuk tovább erősödhet az újabb "reformokkal". Bármennyit hallani is a kudarc felett érzett pénzügyminiszteri örömről, kitörési pont lehetett volna a sikeres Eb-pályázat, amelyre a hatalmas, méregdrága kormányzati kommunikációs gépezet politikát épít. Gyurcsányék valóban szomjazzák a sikert, s egyelőre be kell érniük a rendre tudatosan felültervezett államháztartási hiány "vártnál kedvezőbb" alakulásával. A politika logikája azt diktálja, hogy a közeli jövőben újabb offenzívába kezd a koalíció, a kommunikáció frontján mindenképp. De ettől a sokadik "újrakezdéstől" a közjót inkább szolgáló kormányzást illúzió lenne várni. Mit is mondott Őszödön a miniszterelnök: "Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem." Hát persze hogy nem.

Hol válság van, ott válság van.

Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet


fidesz.hu