Az észtek bronzkatonának nevezték és a számukra súlyos következményekkel járó szovjet megszállás jelképeként tartották számon azt a szobrot, amely orosz szemszögből a náci Németország ellen harcoló szovjet katonák emlékét, tiszteletét örökítette meg. Nem kétséges, a fiatal észt állam számára a lét gyakorlatilag az oroszok ellenében fogalmazódik meg, a nemzettudat a szovjet- vagy oroszellenességre épül. S bár ez az alaphangulat nem érződik a többség és kisebbség tagjainak mindennapos viszonyában, az észtek nagy része a szíve mélyén leginkább az ország határain túlra küldené a többnyire a szovjet időben letelepedett oroszokat.

Utóbbiaknak egyébként csupán harmaduk tudta megszerezni az észt állampolgárságot, a többiek hontalanok vagy orosz állampolgárok. Az 1,3 milliós Észtország lakosságának több mint negyedét alkotó oroszok a Szovjetunió bomlásakor - alapvetően a jólét reményében - lelkes támogatói voltak az észt függetlenedésnek, bár észtül nem feltétlenül akartak megtanulni, hisz egységes közösségben éltek, ahol az anyanyelvükön is érvényesülni tudtak. A nyelvi elzárkózás ellenére e közösség vélhetően az integráció, s így a szétesés irányába indult volna, csakhogy a Tallinn irányából érkező, a múltbéli sérelmekre építő oroszellenesség lassan egységgé gyúrta a kisebbséget, amely a diszkrimináció ellenére sem hagyta el Észtországot.

E csendes szembenállás éleződött ki, amikor az észt parlament az idén márciusban lezajlott parlamenti választások előtt elfogadta a "bronzkatona" bontásának jogi hátteret adó törvényt. Akkor sokan csak kampányhúzásnak tartották a jogszabályt, de később kiderült: a választásokon győztes pártok komolyan gondolták a dolgot. A tallinni vezetést az sem lepte meg, hogy az orosz kisebbség körében éles tiltakozást váltott ki az akció, hiszen az utóbbi hetekben a helyi oroszok egyfajta zarándokhellyé alakították a szobrot. A kisebbség szoborvédő megmozdulásai nyílt támogatást kaptak az anyaországtól, Moszkva már régóta óva inti Tallinnt a "sírgyalázástól". E bátorításba részben meglepő módon Tom Lantos is bekapcsolódott.

A magyar származású szenátor - nyilván a budapesti, Szabadság téri emlékműre is utalva - nemrég Moszkvában a szovjet hősi emlékművek tisztelete mellett foglalt állást. Tette ezt annak ellenére, hogy Észtország gyakorlatilag függetlenedése óta elkötelezett híve az Egyesült Államoknak és politikai döntéseiben Washington támogatását élvezi. Amint az várható volt, Moszkva dörgedelmes nyilatkozatokba kezdett a tallinni történések után. Szergej Ivanov miniszterelnök-helyettes gazdasági szankciókat helyezett kilátásba Észtországgal szemben. Oroszország azonban nehéz helyzetben van. Ha most büntet, netán az energetikai kérdéshez nyúl (Észtország éppolyan kiszolgáltatott helyzetben van, mint Magyarország), akkor ismét ujjal lehet Vlagyimir Putyin elnökre mutatni: lám-lám beigazolódtak a félelmek, a Kreml ismét a gázcsappal, a gazdasági erőfölénnyel fenyít.

Tallinn eközben megy a maga útján. Nem egyezkedett, nem kötött valamiféle idétlen kompromisszumot. Eltávolított egy szovjet szimbólumot. Rúgott egyet a kommunista múltba.

Pataky István, Magyar Nemzet