fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Barroso szerint Oroszország nem vétózhatja a rakétapajzsot
2007. április 30., 12:52
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke vasárnap úgy vélte, hogy Oroszország nem vétózhatja meg az amerikai rakétavédelmi pajzs tervezett európai telepítését.

Az EU-bizottság elnöke erről azután beszélt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a héten a nemzethez intézett utolsó éves üzenetében meghirdette az európai hagyományos fegyverzetekre vonatkozó szerződés (CFE) teljesítésének befagyasztását. "Úgy gondoljuk, nagyon kiábrándító volt az a bejelentés, hogy felfüggesztik Oroszország részvételét a CFE-szerződésben" - mondta Barroso a CNN amerikai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában.

Az Európai Bizottság elnöke az interjúban úgy ítélte meg, hogy a rakétavédelmi rendszerek európai országokba való telepítésére vonatkozó döntést nem Oroszországnak kell meghoznia. "Nem fogadhatjuk el, hogy egy harmadik országnak ilyen vétójoga legyen azzal kapcsolatban, mit tegyen egy szuverén állam" - szögezte le. - "Az Európai Unió minden szuverén tagállamának joga van másokkal együtt biztonsági intézkedéseket hoznia" - tette hozzá.

Az Egyesült Államok az iráni és észak-koreai rakétafenyegetettséggel szemben rakétapajzsot szándékozik létesíteni Közép-Európában: az elfogó rakétákat Lengyelországba, a radarállomást pedig Csehországba telepítenék. Oroszország hevesen ellenzi a tervet.

MTI - fidesz.hu