fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bűnösnek találtak öt terroristajelöltet Londonban
2007. április 30., 13:31
Bűnösnek mondta ki hétfőn a londoni felsőbíróság minden idők egyik legjelentősebb nagy-britanniai terrorperének öt vádlottját, akiket több száz emberélet kioltását és a brit közszolgáltatások megbénítását célzó robbantásos merényletsorozat előkészítésének gyanújával idéztek törvény elé.

Az ügy több mint három éve kezdődött. A vádlottakat, akiknek pere tavaly márciusban kezdődött, két - most felmentett - társukkal együtt 2004 márciusában fogták le Londonban, amikor a Scotland Yard, valamint a belső és a külső elhárítás (MI5, MI6) 700 embere nagyszabású terrorellenes razziát tartott. Az akkori rendőrségi akció egyik helyszínén, egy nyugat-londoni raktárépületben több mint fél tonna, ammónium-nitrát alapú műtrágyára bukkantak, jelentős mennyiségű alumíniumporral együtt; szakértők szerint ebből igen nagy erejű pokolgép készíthető.

MTI - fidesz.hu