fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bush maradna Irakban
2007. május 2., 07:40
George Bush amerikai elnök kedden megvétózta az iraki csapatkivonást elrendelő törvénytervezetet. Bush a Fehér Házban jelentette be a vétót, amelyhez elnöksége során második alkalommal folyamodott.

"A kivonás határidejét kijelölni egyenlő a vereség határidejének kijelölésével" - mondta a hírtelevíziók által élőben közvetített beszédében Bush nem sokkal azután, hogy visszatért Washingtonba a floridai MacDill légi bázisról, a középső parancsnokság központjából, ahonnan az iraki és a közel-keleti műveleteket irányítják.

A washingtoni kongresszus a múlt héten szavazta meg az iraki és afganisztáni hadműveletek folytatásához szükséges pótköltségvetést. A 124 milliárd dolláros tervezetbe a demokraták kezdeményezésére bekerült, hogy a kormánynak idén október 1-ig meg kell kezdeni a csapatkivonást Irakból és 2008. március 31-ig be kell fejezni.

Bush vétója bizonyos volt, az elnök ugyanis előre jelezte, hogy nem ír alá semmilyen törvényt, amely menetrendet jelöl ki a kivonásra. Az elnök kedden Floridában megismételte korábbi álláspontját: az idő előtti csapatkivonás csak az al-Kaida terrorszervezetet segítené, amely új tagokat toborozhatna, új forrásokhoz juthatna és azt hihetné, hogy tetszés szerint csapást mérhet a szabad nemzetekre.

A Demokrata Párt kongresszusi vezetői kedden írták alá és küldték el az elnöknek a törvénytervezetet, éppen négy évvel az után a nap után, amikor George Bush 2003-ban bejelentette a főbb iraki harci műveletek befejezését. Az aláírási eljárás alkalmából Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője, aki korábban elvesztettnek minősítette az iraki háborút, kijelentette, hogy irányváltásra van szükség. Nancy Pelosi, a képviselőház ellenzéki elnöke arról beszélt, hogy a csapatkivonást előíró tervezet az amerikai népnek azon akaratát tükrözi, hogy a háborút be kell fejezni. Dana Perino fehér házi szóvivő politikai mutatványnak, a cinizmus netovábbjának nevezte az aláírás időzítését.

"Hány embernek kell még meghalnia, hány embernek kell még meghalnia?" - kiáltotta Bush bejelentése után néhány perccel egy háborúellenes tüntető a Fehér Ház kerítésén kívül. Mivel a demokraták nem rendelkeznek az elnöki vétó leküzdéséhez kétharmados többséggel - a republikánusok közül csak négyen támogatták a kongresszusban a kivonást előíró törvénytervezetet - a következő lépés valószínűleg egy kompromisszumos hadi költségvetési tervezet lesz, amelyből már kimarad a kivonási menetrend, de különböző, elsősorban az iraki kormány által teljesítendő feltételekhez kötik a finanszírozást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Megszavazta a képviselőház az iraki csapatkivonást
Cikk: Törvényben határoznák meg az iraki kivonulást