fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Simonyit megrohanták rajongók
2007. május 2., 10:40
Charles Simonyinak sűrű volt a magyarországi programja. Fogadta Sólyom László köztársasági elnök, valamint ellátogatott a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba, ahol rengeteg rádióamatőr és érdeklődő várta. A Magyar Hírlap írása.

Pankaczy József rádióamatőrnek, hívójele szerint HA6VA-nak sikerült különleges ereklyét szereznie. Simonyi Károly után fia, az űrből visszatért Charles Simonyi is ellátta kézjegyével az 1962-ben megjelent Villamosságtan című könyvet. Az apa, a híres professzor 1964-ben ajánlotta Pankaczynak, egykori tanítványának művét - azaz a két szignó között negyvenhárom esztendő telt el.

Simonyi belépésekor elszabadult a pokol: óriási tumultus keletkezett, a vakuk fényétől majd megvakult az ünnepelt asztronauta. Horváth László iskolaigazgató háromszor szólította föl a fotósokat, hogy fejezzék be a munkájukat: végül ingerülten kijelentette, aki nem nyugszik, azt eltávolíttatja a teremből. A szigor hatott, a zaj elült, és mindenki elfoglalta a helyét.

Charles Simonyit elsőként a nyolcvanéves Obádovics Gyula professzor ajándékozta meg. Majd jött Both Előd, a Természet Világa szerkesztője, Kovács Kálmán környezetvédelmi államtitkár, Bródy János zenész, egykori puskásos diák, Farkas Bertalan, első űrhajósunk, néhány rádióamatőr és végül Horváth László igazgató. A sok ajándékba kapott könyv, kép és emlékplakett egy idő után már alig fért el az asztalon.

Tíz percre a rádióamatőrök és a diákok is hozzájutottak Simonyihoz. A kérdések széles skálán mozogtak: volt, aki arra volt kíváncsi, mekkora a villamos feszültség az űrállomás fedélzetén, míg másokat az érdekelt, mi a siker titka.

Az asztronautát erős védőfal óvta a túlzott figyelemtől, ám egy Jenő nevű amatőrnek egy óvatlan pillanatban sikerült Simonyi mellé lépnie. Arról akarta meggyőzni a milliárdos vállalkozót, hogy az A betűt is tartalmazó magyar hívójelfoszlány, amelyet az űrhajós nem értett pontosan, az övé volt, s ismerje be, hogy sikerült kapcsolatot teremteniük. Simonyi szabadkozott, hogy csak arról ír igazoló lapot, ami biztos, ám a kellemetlenkedő szemtelenül csak mondta a magáét. A kínos helyzetet Horváth László igazgató oldotta meg: egyszerűen karon ragadta a férfit, s "Te menj innen" felkiáltással arrébb penderítette.

Simonyival rengetegen szerettek volna beszélni. Az elképzelések szerint a találkozót főleg a rádióamatőröknek és az iskola diákjainak szervezték, ám miután a sajtó is tudomást szerzett a találkozóról, óhatatlan volt a média és az érdeklődők megjelenése.

Simonyi Károlyt a műsor második felében már nyomasztotta a nagy érdeklődés. A belső feszültség az egyórás műsor végére már szemmel látható lett. Talán nem tévedünk nagyot, ha úgy véljük, nagy könnyebbséget jelentett neki, amikor végre elhagyhatta a zsúfolásig töltött termet.

Miközben a tömeg kifelé hömpölygött, a HA5CH hívójelű Muhari István elmondta, hogy miért volt annyira fontos a magyar rádióamatőr-társadalomnak Simonyi útja. Muhari szerint a mozgalomnak kétségtelenül jól jött a felfokozott sajtóérdeklődés, ám többet jelent az a műszaki fejlődés, amely a repülés miatt megindult. A középkorú hullámvadász annyit mondott, hogy a programban részt vevő húsz rádiós igazi űrkutatóvá lépett elő.

HA6ZB, azaz Plósz György mindehhez hozzátette, rengeteg amatőr műhold kering az űrben, így várható, hogy az égi rádiózás ízére ráérző magyarok is gyakrabban használják majd ezeket.

Mire végeztünk, Simonyi befejezte a programját, és ovációtól kísérve autóba szállt. Mielőtt becsapódott a limuzin ajtaja, még látni lehetett, ahogy fáradtan hátradől.

Lázin Miklós András, Magyar Hírlap


fidesz.hu