fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rend és béke lesz Óbudán!
2007. május 3., 11:11
Óbudát eddig a békés, nyugodt kerületek között tartották számon a Budapestiek. Az együttműködés és a párbeszéd fontos értékek számomra, melyeket sikerült az önkormányzati munka során megvalósítani a városrész vezetése és az ellenzék között.

Éppen ezért megdöbbenéssel értesültem arról, hogy tegnap hajnalban ismeretlenek megpróbálták felgyújtani a Magyar Szocialista Párt kerületi irodáját. Határozott szándékom, Óbuda közélete a kölcsönös megértés és párbeszéd modelljévé váljék, ezért nem engedem meg, hogy bárki, bármely törvényesen működő párt ellen erőszakosan lépjen fel. Felkértem a kerületi rendőrkapitányt, hogy tegyen meg mindent a tettes megtalálása érdekében, és az esetről adjon tájékoztatást.

A Hajógyári szigeten ugyancsak tegnap két kisebb politikai szervezet ünneplő közönsége között alakult ki nézeteltérés, kölcsönös inzultus. Ezért felszólítom a politikai pártok vezetőit, hogy köztéri rendezvényeiken biztosítsák annak békés kereteit. Egyúttal kérem a Fővárosi Önkormányzatot, hogy legyen nagyobb figyelemmel arra, hogy mikor, milyen feltételek mellett hova ad területfoglalási engedélyeket Óbudán.

Bús Balázs,
polgármester