A rendszerváltás végrehajtásával megbízott vezetés 1990. 07. 16-án kezdte meg működését az OTSH-ban a következő belső hármassal: Elnök: Gallov Rezső, alelnökök: Dr. Jakabházy László, és e sorok írója. Az apparátus változatlanul maradt a helyén.

Az OTSH-ban uralkodó helyzetet csak én ismertem. A gondok megelőzése érdekében javasoltam az elnök úrnak, hogy mindenekelőtt a főosztályvezetőket, de azok közül is először a "talpköveket" : a közgazdasági és a jogi főosztályvezetőket le kell cserélni, mert azonnal visszajön múlt. Az elnök úr közölte, hogy erről szó sem lehet, mert szüksége van a fejükre.

Hiába vetettem fel, hogy a helyzet így előbb-utóbb tarthatatlanná válik, és a háttérből ők fogják irányítani a Hivatalt. Az elnök úr foggal körömmel ragaszkodott hozzájuk tehát az elnök úr elvtársai maradtak a helyükön.

Tekintettel arra, hogy az elnök úr az országos szintű vezetés minimális tapasztalatával sem rendelkezett, a talpkövek vették át az irányítást, és megvezették, erdőbe vitték az elnököt, mert az elnök úr nem a szakember alelnökeire hallgatott, hanem a talpkövekre. Csak néhány példa a melléfogásokra: A Császár-uszoda beruházása, a labdarúgó mérkőzések tv-közvetítési díjainak átengedése Bodnár György cégének bagóért, a Bingó (telezsebrebingó) ügy, mindez több százmilliós veszteséggel.

A talpkövek azonban nem voltak hajlandóak azzal sem foglalkozni, hogy az új helyzetben milyen változtatásokra van szükség, mert akkor ki kellett volna dolgozni az új stratégiát, a végrehajtási programot és ez munkával járt volna. Csak azt hangoztatták, hogy mit miért nem lehet megvalósítani, és nem a hogyan igennel.

Ennek következtében kialakult az a vélemény, és az elnök úr ezt hangoztatta minden fórumon, hogy az OTSH nem irányít semmit, nem szól bele semmibe, mindenki önálló. Ezzel a hivatalvezetés lemondott legfontosabb feladatáról, a rendszerváltás folyamatának levezényléséről, ami bizonyos centrális intézkedéseket igényelt volna. Ez a megállapítás egyébként a nemzetgazdaság többi területére is érvényes, nem beszélve az érdekérvényesítő képesség teljes hiányáról. Föl sem volt szabad vetni a finanszírozási problémákat, mert azok közlését maga az elnök úr állította le.

A történelem bebizonyította, hogy radikálisabb intézkedésekre lett volna szükség a "rendszerváltás idején". Ide illik Antall József volt miniszterelnökünk híressé vált mondása: "Tetszettek volna forradalmat csinálni"

A vezetés tehát bedobta a gyeplőt a lovak közé. A lovak pedig elszaladtak, azóta is nehéz őket egy irányba terelni. . A rendszerváltás legnagyobb vesztese a magyar sport.

Ha az elmondottak alapján tapasztalatainkat összegezzük, akkor valóságos sportgenocídiumról, adhatunk számot.

Az eredmények:

A sportegyesületek száma az 1989. évi 3.052-ről 1991-re 2.176-ra csökkent. A szakosztályok száma 25-30 százalékkal lett kevesebb, pedig ezek az utánpótlás-nevelés legfontosabb műhelyei. A minősített főállású edzők száma 30 százalékkal lett kevesebb. A sportegyesületekben foglalkoztatott sportolók száma az 1986. évi 1.184.749 főről 1995-re / a természetbarátokkal együtt/ 343.350 főre, csaknem egynegyedére zsugorodott. Az utánpótlás korúak száma 40 százalékkal csökkent. A sportlétesítmények elhanyagolásából, elherdálásából származó veszteséget véglegesen majd csak egy korrekt kataszteri felmérés elvégzése után lehet megállapítani. Annyi azonban most is megállapítható, hogy a 170 milliárdos létesítményállomány /1991-es áron/, legalább egyharmadát, mintegy 60 milliárd forint értékben ellopták, eladták saját zsebre, megszűnt. A magyar sport finanszírozásából eltűnt 8-10 milliárd forint, -ez összesen 70 milliárd forint-, annak ellenére, hogy többször is elengedték a sportegyesületek, szövetségek többmilliárdos tartozásait. Folytatódott a sport adóságainak bővített újratermelése. Ez volt tehát a rendszerváltás ára. Drága ár volt.

A magyar sport mindezeken túlmenően krónikus tőkehiányban szenved, és ezen nem segítettek az állami tőkeinjekciók és egyes sportszerető szponzorok önzetlen támogatása sem.

A múlt lezárása nélkül nem lehet új életet kezdeni. Én ezzel dolgozattal szeretném lezárni, ezt a vétkes korszakot, és egyben előkészíteni az érdemi előbbre lépés a változások korát, mert a magyar sportban a helyzet tarthatatlan, ha ez így megy tovább, akkor ez csak további sorvadáshoz vezet. A helyzet őszinte feltárásában a médiáknak is nagyon fontos szerep jut, aktív közreműködésükkel sokat tehetnek a helyzet javításáért, mert a tizenhét éve tartó sportgenocídiumnak csak együttes erővel, társadalmi összefogással lehet véget vetni.

Pálmai József, az OTSH volt alelnöke