fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az Európai Néppártról
2007. május 3., 13:50
Az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője, Joseph Daul meghívására Orbán Viktor pártelnök vezetésével május 2-3-án Brüsszelben tárgyalt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége.

Joseph Daul és Orbán Viktor találkozójuk során politikai nyilatkozat formájában szerződést kötöttek, amely a belga fővárosban kiadott Fidesz-közlemény szerint "magában foglalja azokat a pontokat, amelyek különösképpen fontosak Európa további sikerének és vezető pozíciójának megőrzése szempontjából".

Az Európai Néppárt (EPP) gyökerei 1953. június 23-ig nyúlnak vissza, amikor az Európai Szén- és Acélközösség Közgyűlésében a hat tagállam kereszténydemokrata tagjai létrehozták a Kereszténydemokrata Csoportot. Az Európai Néppártot 1976. augusztus 29-én az Európai Közösség 7 országának 11 kereszténydemokrata pártja hozta létre azzal a céllal, hogy egyfajta ellensúlyt teremtsen a Szocialista Internacionáléval szemben. Első elnöke a belga Leo Tindemans lett, s 1978-as első kongresszusa fogadta el a szervezet politikai programját.

Az Európai Néppárt a tagok közötti szoros együttműködés megvalósítására törekszik a közös célok érdekében. A párt által szervezett európai szintű közös akciók a szabad és demokratikus pluralizmus megteremtését célozzák. A tömörülés hivatalos kongresszusokat szervez és speciális szolgáltatásokat biztosít tagjai számára. E pártok centrista politikát képviselnek, de egyesek irányultsága hagyományosan kereszténydemokrata, másokban pedig a liberális és centrista szárny az erősebb.

Az európai integráció elmélyítésében mindig is nagy szerepet játszó Európai Néppártnak 69 teljes jogú, társult vagy megfigyelői joggal rendelkező tagpártja van 37 országból. (A társult tagság annyiban különbözik a teljes jogútól, hogy az EU belső ügyeit illető kérdésekben a társult tagoknak nincs szavazati joguk.) A szervezetben teljes jogú tagságot csak az Európai Unió tagállamaiban működő pártok kaphatnak (számuk 46). Hat párt bír társult tagsággal (2 szerbiai, 1 norvég, 1 horvát, 2 svájci), s 17 pártnak van megfigyelői státusza (2 albán, 3 bosznia-hercegovinai, 2 fehérorosz, 1 finn, 2 horvát, 1 olasz, 1 moldovai, 1 norvég, 1 San Marinó-i, 1 török és 2 ukrán).

Magyarországról a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség 2002 óta, a Magyar Demokrata Fórum 2005 óta teljes jogú tagja az Európai Néppártnak. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az EPP 2002. októberi, a portugáliai Estorilban tartott XV. kongresszusa óta a szervezet egyik alelnöke.

Az Európai Néppárt legfőbb szerve a kétévente ülésező kongresszus, amely dönt a párt programjáról, politikai irányvonaláról, s megválasztja az elnökséget. A negyedévente ülésező Tanács a tagpártok vezetőiből és főtitkáraiból, az Európai Néppárthoz politikailag közel álló Európai Uniós biztosokból és az Európai Néppárt elnökségéből áll. A szervezet végrehajtó testülete a tagpártok küldötteiből álló Politikai Iroda, amely stratégiai párthatározatokról dönt (új EPP-tagok felvétele, pártalkotmány módosítása, költségvetés stb.).

A kongresszus által választott elnökséget az elnök, a hét alelnök, a főtitkár, a tiszteletbeli elnök és a kincstárnok alkotja. Az Európai Néppártnak 1990. májusa óta Wilfried Martens volt belga kormányfő az elnöke, a főtitkári posztot 2002. óta a spanyol Antonio Lopez Isturiz tölti be.

Az EPP-nek van az Európai Parlamentben a legnagyobb képviselőcsoportja. A 2007. január 1-je óta 785 tagú Európai Parlamentben az Európai Néppárt és az Európai Demokraták képviselőit tömörítő frakciónak (EPP-ED Csoport) 277 képviselő a tagja. 2007. január 16-án Hans-Gert Pötteringet, az Európai Néppárt frakciójának addigi vezetőjét választották meg az Európai Parlament elnökévé.

MTI - fidesz.hu