fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kórházi káosz a fővárosi ágyak újraosztása miatt
2007. május 4., 09:19
Húsz szülészeti ágyából ötöt visszakaphat a Szent Margit Kórház, de ennyi nem lesz elég a működéshez. Még nem tudni, hogy a tervezett észak-budai kórházi integráció ügyében mikor dönt a főváros, ám a Kútvölgyi kórház bevonása nem egyszerű - véli írásában a Magyar Hírlap.

Gyermekével együtt hetekkel ezelőtt elhagyta a fővárosi Margit kórházat az utolsó édesanya, az osztályra azóta lakat került. Időközben kiderült, hogy a feladatot átvevő Szent János Kórház küszködik az ellátással, ezért az intézményfenntartó főváros most öt ágyat visszaadna a Margitnak. Az észak-budai kórházak összevonása azonban még várat magára.

"Teljes a káosz, semmi sem tervezhető, a koalíciós partnerek kapcsolatát sértődöttség terheli" - mondta lapunknak Pesti Imre, a főváros egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke. Pesti úgy látja, a Margit kórháztól lobbiérdek vette el a szülészeti ágyakat. Azzal, hogy most öt ágy visszakerülne, az alelnök szerint a koalíció elismerte a szakmai tévedést.

Pesti Imrének erős a gyanúja, hogy a kórházi integrációt a közgyűlés szocialista és szabad demokrata frakciója közötti ellentét késlelteti. "Azért szorgalmazták az összevonást, mert azzal állítólag szabadon lehet a kapacitásokat egyik kórházból a másikba helyezni. Ám ez érthetetlen, ugyanis egy fenntartónak senki nem áll útjába, ha a saját kórházai között átcsoportosításokat akar végrehajtani" - mondja a szakpolitikus. Szerinte ezért valami más állhat az ügy hátterében, "amihez az SZDSZ már nem akarja a nevét adni".

Az integráció során a Margitot, a Jánost, illetve a Budai Gyermekkórházat vonnák össze, egy ideje a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi úti kórházának bevonása is szóba került. Pesti Imre tudomása szerint az egyetemnek a vagyonkezelővel hosszú távú szerződése van, amit csak az orvosképzővel egyetértésben lehet fölbontani.

A Szent Margit kórházból származó információink szerint három szülészorvos maradt az intézmény osztályán, ahol ambuláns rendelés folyik. A többi kilenc szakember felmondási ideje május 20-án jár le. Az öt ággyal kapcsolatban a kórház még nem kapott hivatalos tájékoztatást, de informálisan tud a tervről. Ahhoz azonban, hogy ismét "osztályszerűen" működjön a szülészet, legalább kétszer ennyi ágyra, illetve a szintén leépített neonatológiai, aneszteziológiai osztályra is szükség lenne.

Kulcsszerepben a Kútvölgyi

A négyszáz ágyas Kútvölgyi Klinikai Tömb kulcsszerepet játszik a Semmel­weis Egyetem betegellátásában, orvosképzésében, kutatásaiban. Az egyetemet nemzetközi szerződések kötelezik arra, hogy itt is biztosítsa a gyakorlati képzést a külföldi hallgatóinak.

Niczky Emőke, Magyar Hírlap


fidesz.hu