fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
XVI. Benedekkel találkozott Hatami volt iráni elnök
2007. május 4., 17:23
XVI. Benedek pápa magánaudiencián fogadta pénteken Mohammed Hatami volt iráni elnököt a Vatikánban annak reményében, hogy a találkozó enyhítheti a katolikus egyház és a muszlimok közti feszültséget.

A Vatikán közleménye szerint a félórás megbeszélésen a felek a kultúrák közötti őszinte párbeszéd fontosságát hangsúlyozták a mai időkre jellemző súlyos konfliktusok rendezése érdekében. A tárgyaláson szót ejtettek az iráni keresztény közösség helyzetéről, a Közel-Keletről és a sarm-es-sejki Irak-konferenciához hasonló nemzetközi kezdeményezések szükségességéről.

Közvetlenül a találkozó előtt Hatami egy vallási párbeszédről rendezett konferencián kijelentette, hogy a muszlimok és keresztények viszonyában "nagyon mélyek a sebek", amelyek "nehezen gyógyulnak". "Nem elegendő egy találkozó a katolikus egyházfővel ahhoz, hogy ezek a sebek begyógyuljanak, de legalább közös lépéseket teszünk ennek irányába" - mondta Hatami, ak 1997 és 2005 között volt államfő.

A muszlim világban nagy felháborodást keltett a katolikus egyházfő tavaly őszi regensburgi beszéde, amelyben egy 14. századi bizánci császár lesújtó véleményét idézte az iszlámról. A felháborodás hatására XVI. Benedek utóbb bocsánatot kért a beszédében elhangzottakért.

Hatami vatikáni látogatását eredetileg tavaly októberre tervezték, ám az egykori államfő a regensburgi beszéd miatt lemondta az utazást.

Hatami iráni elnökként, 1999-ben már járt a Vatikánban, akkor II. János Pál pápa fogadta.

MTI - fidesz.hu