fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Felfelé a lejtőn
2007. május 7., 10:59
A kormánypártok eredetileg úgy tervezték: április végéig megállapodnak. Ez nem jött össze. A koalícióban továbbra sincs egyetértés az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról, illetve a több-biztosítós modell bevezetéséről. Sokan reméltek hát előrelépést az MSZP és az SZDSZ vezetőinek Lovasberényben tartott tegnapi koalíciós egyeztetésétől. A Magyar Hírlap írása.

Valamilyen irányú elhatározásra pedig szükség van: ki kell mondani végre, hogy mire készül a kormányzat. Egyértelműen. Mellébeszélés nélkül. Azt tartja a régi bölcselet: egy rossz megoldás is jobb, mint a bizonytalanság. Különösen időszerű ez most, hiszen a koalíciós pártok belső, egymás közötti kötélhúzással járó időpocsékolásának az egészségügy és a betegek látják kárát.

A lovasberényi találkozónak érdekes előjátéka volt, hogy a szocialisták szombaton immár önállóan - mondhatni, a szabad demokraták megkerülésével - járták az útjukat, amikor az MSZP képviselői találkoztak az egészségügyi szakmai szervezetek vezetőivel. Megbeszéléseik után Katona Béla szocialista frakcióvezető-helyettes kijelentette: az egészségügyi alapellátásban az üzleti alapon működő biztosítóknak nincs helyük.
Véleményünk szerint ez a találkozó a lovasberényinél is sokkal fontosabb volt.

A szakmai szervezetek - a Magyar Orvosi Kamarával az élen - az egészségügy Molnár-féle átalakításának kezdete óta sérelmezték, hogy elmaradtak az egyeztetések, a szabad demokraták által vezetett tárca levegőnek nézte őket. És azt is, hogy a szakma véleményének meghallgatása nélkül indították el a legtöbb esetben visszafordíthatatlan következményekkel járó reformfolyamatot, egyebek között a kórház-átalakításokat. A kamarák és más, az egészségügyi dolgozókat tömörítő szervezetek elsősorban az ilyen eljárás, a szakma megkerülésével és kizárásával hozott intézkedések miatt tiltakoztak.

Most, amikor a koalíció egyik pártja végre meghallgatta a szakma véleményét, sőt egyezségre is jutott vele, a kisebbik kormánypárt részéről Gusztos Péter nem azt sérelmezte, amiben szombaton elviekben megállapodtak, hanem azt tekintette a pártja hátbatámadásának, hogy a szakma érdekeltjeivel egyáltalán tárgyalóasztalhoz ültek.

Előrelépésnek tartjuk, hogy a koalíció nagyobbik pártja immár szóba áll a szakmai szervezetekkel. Még akkor is, ha joggal ébred föl bennünk a gyanú: a szocialisták egyeztetési készsége nem az egészségügynek szól, hanem népszerűségük zuhanását próbálják ezzel megállítani.

Holott az érintettek véleményét nem csak PR-fogásból kell meghallgatni. Lehet, hogy már késő az érintettek véleményét a lejtő alján figyelembe venni.

Magyar Hírlap


fidesz.hu