fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sólyom László Vas megyében folytatja országjáró körútját
2007. május 7., 16:45
Sólyom László köztársasági elnök május 14-én és 15-én Vas megyében folytatja országjáró sorozatát, amelynek mottója "Értékőrző tájak és emberek Magyarországon" - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, aki több vasi politikussal együtt részt vett a látogatást előkészítő hétvégi találkozón a Sándor-palotában, ahol a köztársasági elnök fogadta őket.

"A köztársasági elnök úr előzetes tájékozódás céljából találkozott az érintett térség polgármestereivel, a megbeszélésen látogatásának részleteiről volt szó" - mondta Kovács Ferenc. A találkozón a megyei közgyűlés elnökén kívül jelen voltak Ipkovich György, Szombathely, Dénes Tibor, Sárvár és Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármesterei. "Sólyom László 2007. május 14-én délután érkezik Vas megyébe. Sárváron részt vesz egy szakmai fórumon, amely a pannon termálkincs jelentőségére hívja fel a figyelmet. Megtekinti a Nádasdy-várat, ahol fogadást ad, majd egy sárvári szálláshelyen tölti az éjszakát" - mondta. Hozzáfűzte: az egyelőre még nem minden részletében véglegesített program szerint az államfő május 15-én, Kőszegen megtekinti majd az egykori katonai fiúiskola épületét, majd Szombathelyen ellátogat a kámoni arborétumba, az ,56-os fasorhoz. Ezután az Őrségbe utazik, ahol Őriszentpéteren a tájegység nevezetességeivel ismerkedik, majd a térség településeinek polgármestereivel találkozik.

"Sólyom László Szentgotthárdot is felkeresi, ahol tájékozódik a szomszédos Ausztria területéről érkező környezeti károkozásokról" - közölte a vasi közgyűlés elnöke. Hangsúlyozta: a köztársasági elnök látogatásának ezzel a részével személyesen is fel kívánja hívni a figyelmet a térséget sújtó környezeti veszélyforrások mielőbbi megszüntetésének szükségességére.

MTI - fidesz.hu