fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Több település is felbontja szerződését áramszolgáltatójával
2007. május 8., 08:50
Már több település is úgy döntött a közelmúltban, hogy felbontja szerződését áramszolgálatójával, és másik céget választ a közvilágítási feladatok ellátására. Több helyen tervezik azt is, hogy a közeljövőben kilépnek a szabad villamosenergia-piacra - írja a Magyar Nemzet.

Kaposvár és Sopron már korábban váltott, legutóbb pedig Siófok jelentette be, hogy felmondja a szerződést a közvilágítást végző E.ON-nal. A város inkább új szerződések megkötésével, és egy önkormányzati tulajdonú cég létrehozásával oldaná meg a világítást. A lépéstől egyrészt azt várják, hogy a mostani költségek 20 százalékkal csökkennek, másrészt várhatóan a szolgáltatás minősége is jobb lesz.

Sátoraljaújhely is szerződést bontana a szolgáltatójával, egyelőre azonban keresik azt az áramszolgáltatási modellt, amelyet érdemes adoptálniuk. A polgármester szerint nem kizárt, hogy pályázatot írnak ki a közvilágításra, de az is lehet, hogy ők is létrehoznak egy önkormányzati céget a feladatok ellátására.

hirtv.hu - fidesz.hu