fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Németországban egyre jobban örülnek Sarkozy győzelmének
2007. május 8., 17:40
Noha a francia elnökválasztási kampány során Németország a két fő jelölt irányában szigorú semlegességet tanúsított, s az Európai Unió elnöki tisztségét betöltő Angela Merkel kancellár gyors egymásutánban fogadta Ségolene Royalt és Nicolas Sarkozyt is, az egyes nyilatkozatokból sejteni lehetett, hogy Berlin jobban örülne az utóbbi győzelmének.

Mindezt megerősítették a Sarkozy megválasztását követő, első hivatalos berlini állásfoglalások, amelyekből kitűnt, hogy Németország az eddiginél szorosabb együttműködést remél, s arra számít, hogy Berlin és Párizs a jövőben ismét Európa, illetve az unió "mozdonya" lehet.

Angela Merkel kancellár az elmúlt két napban több alkalommal utalt arra, hogy nézetei közel állnak Sarkozyéhez. Ennek kapcsán a kancellár asszony kiemelte, hogy Nicolas Sarkozy hozzá hasonlóan az állam karcsúsítása, a reformok, továbbá a verseny erősítése mellett száll síkra.

Merkel reményei szerint uniós ügyekben is jobban megértik majd egymást, mint Ségolene Royallal, a francia konzervatív politikus ugyanis szintén az EU korszerűsítésének híve. Ezen még az sem változtat, hogy az új francia államfő a korábbi alkotmányos szerződés egyszerűsítése mellett van. Német részről azonban mind több jel utal arra, hogy Berlin kész a kompromisszumra, kész elfogadni azt is, hogy a szerződést ne alkotmánynak nevezzék, a hangsúlyt ehelyett inkább a tartalomra helyezi. S jobban örül annak, hogy Sarkozy az új tervezetet majd csak a parlament elé kívánja terjeszteni, nem úgy, mint Ségolene Royal, aki a korábbi szerződést elutasító népszavazás után újabb referendumot tervezett volna.

Merkel és Sarkozy egyetért a Törökországgal való uniós kapcsolatok alakításában is. Több más tagállam vezetőjével ellentétben mindketten elutasítják Ankara teljes jogú csatlakozását, s ehelyett egyfajta különleges partneri viszonyt részesítenek előnyben.

A transzatlanti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozó Merkel jobban örül Sarkozy győzelmének abból a szempontból is, hogy a francia elnök - hozzá hasonlóan - szintén az Egyesült Államokkal való viszony erősítésének híve. Ennek kapcsán német kormánykörökben utaltak arra, hogy az új francia elnök rögtön megválasztását követően hazája barátságáról biztosította Washingtont, miközben arra is emlékeztettek, hogy elődje, Jacques Chirac - különösen az iraki háború kapcsán - Moszkvával és a korábbi, Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata-zöld német kormánnyal együtt az Egyesült Államokat bíráló tengelyt alkotott.

Ezen túlmenően német kormánykörökben kiemelték azt is, hogy Merkel és Sarkozy évek óta jól ismeri egymást, többször találkoztak az európai konzervatív pártok különböző tanácskozásain is, s "tegező viszonyban" vannak.

Ugyanakkor maga a kancellár asszony is utalt arra, hogy mindennek ellenére az új francia elnököt egyáltalán nem tekinti "egyszerű partnernek", mivel olyan partnert lát benne, aki számára mégis csak fontosabbak a francia érdekek, mint a Németországgal való harmonikus viszony.

MTI - fidesz.hu