fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Lemond-e Kóka a Moszkva tér miatt?
2007. május 8., 17:58
Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere szerint Kóka János gazdasági miniszter felelőtlen választási ígéretet tett egy évvel ezelőtt, miszerint rendbe hozza a Moszkva teret, azóta ugyanis semmi nem történt. Az ügy pikantériája, hogy Kóka János közjegyzői közokiratba foglalta ígéretét, kiegészítve azzal: lemond az egyéni képviselői mandátumáról, ha három éven belül nem kezdődik meg a tér rendbehozatala.

A polgármester, aki egyben fideszes országgyűlési képviselő is, parlamenti interpelláció formájában akart rákérdezni, hogyan áll a tér átalakításának előkészítése. A házelnök azonban ennek nem adott teret, mondván: a választási ígéret nem való az Országgyűlés elé.

A II. kerület látványterve a Moszkva tér jövőjéről 2006 tavaszán Nagy Gábor Tamás az InfoRádióban azonban emlékeztetett Kóka János kampányígéretére, amely szerint lemond egyéni képviselői mandátumáról, ha három éven belül nem kezdődik meg a tér rekonstrukciója. Bár a három év még nem járt le, a polgármester azonban azt mondta: még semmi jelét nem látja annak, hogy zajlanának az előkészületek.

A tér 2006 tavaszán: a Combinók megjelenésén túl alig változott valami. A polgármester szavai szerint a kormány korábbi ígéretei szerint európai uniós forrásokat használnak majd fel a megújításhoz, Nagy Gábor Tamás azonban a nemzeti fejlesztési tervben nyomát sem látja ennek.

Az I., a II. és a XII. kerület határán fekvő közlekedési csomópont megújításához a környező kerületek, a főváros és a kormány együttműködésére lenne szükség - tette hozzá Nagy Gábor Tamás.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közölte: Kóka János nem kíván reagálni az ügyre.

inforadio.hu - fidesz.hu