Felhívták - nem túl barátságosan - a figyelmünket arra, hogy akinél rágógumit fedeznek fel, legkevesebb 30 000 Ft büntetéssel sújtanak. Ezt nem nagyon értették a gyerekek, de a büntetés kifejezés kissé megijesztette őket, nem számítottak arra, hogy ebben a szép házban még az is várhat rájuk. Természetesen senkinél nem volt rágógumi - hiszen mi, pedagógusok, vagyunk annyira felkészültek, hogy a gyerekeket a jó modorra is okítsuk. Igaz, a csoportunkhoz csatlakozó, velünk tartó 7-8 felnőtt közül néhányan ijedtükben a szemeteshez járultak, megszabadulni a büntetés tárgyától.
Még belépés előtt kioktattak minket, hogy odabenn úgy kell viselkedni mint a repülőtéren beszállás előtt, vagyis minden gyanús tárgyat, mobiltelefont a futószalagra, kulcscsomót a kistálcára kell tenni, majd át kell lépni a biztonsági kapun. Szófogadóan ezt tettük, ám a társaságunkban lévő egyik fiatalember uram bocsá' összetévesztette a dolgokat és merészelte mobilját a kistálcára helyezni. Szigorú tekintetű, mogorva kísérőink egyike minősíthetetlen hangon utasította rendre a bűnöst a hiba helyrehozatalára, és okította ki arra, hogy amit elmondtak neki a korábbiakban, azt kötelessége betartani. Ez az egyoldalú párbeszéd sem nyugtatta meg büntetések miatt kissé aggódó ovisaimat, akik egyre szorosabban fogták a kezemet.
Végre felmehettünk a lépcsőn, ahol meglepődve láttam, hogy az épület makettjét a korábbiakkal ellentétben merőlegesen fordították az út felé, ami azt jelentette, hogy érdemben meg sem lehetett nézni, mert csak az oldalfala volt látható.
1-2 perc vita után szomorúan vettük tudomásul, hogy az üres ruhatár ellenére sem tehettük fel a kabátokat a fogasokra, így a gyerekek azokat levéve, olykor maguk után húzva, itt egy sapkát, ott egy kesztyűt elhagyva követték az idegenvezetőt.
A hosszú lépcsősor tetejére érve, nem hittem a szememnek! A Szent Korona és tartozékai egy rosszul kivilágított terem közepén, sejtelmes félhomályban néztek velünk szembe, a megszokott, díszegyenruhás, komoly koronaőröknek se hírük, se hamvuk, ezzel szemben több mobil- vagy rádiótelefonnal felszerelt, civil ruhás, bennünket gyanakvóan vizsgáló őrzőember társaságában kellett végighallgatnunk a gyerekek számára majdnem semmitmondó, sőt kissé érthetetlen idegenvezetői ismertetést. Csak zárójelben említem meg, hogy egy héttel korábbi bejelentkezésemkor tisztáztam, hogy óvodás gyerekekkel megyek, s arra számítottam, hogy idegenvezetőnk - úgy mint korábban is - az ő nyelvükön, az ő számukra érthetően mesél a látnivalókról. A Korona közelebbi megvizsgálásáról, a vitrin körbesétálásáról szó sem lehetett, néhány perc múltán indulnunk kellett tovább, ha tetszett, ha nem.
Itt már nem tudtam uralkodni magamon, és csendesen megkérdeztem kísérőnket, hogy hol is vannak azok a koronaőrök - hiszen róluk is meséltem a gyerekeknek. Elég röviden tudatták velem, hogy most épp nincsenek itt - ezt észrevettem magamtól is - de majd 11-kor előjönnek. Sebaj, mondtam én, naiv, akkor megvárjuk őket, hiszen 5 perccel voltunk a meghatározott idő előtt. Arról viszont szó sem lehet - mondta a szigorú tekintetű őrző-védőnk -, sőt, vissza sem mehetünk öt perc múlva, és teljesen kizártnak ítélte, hogy legalább a következő terem küszöbéről visszafelé nézve mégiscsak részesülhessünk ebből a kegyből.
Így hát szomorúan odébbálltunk, a szépszőnyeges terembe. Idegenvezetőnknek azt hiszem, megesett rajtunk a szíve, mert az eldarált ismertetés után megkérdezte, hogy nagycsoportosok-e a gyerekek, és ez biztos megindította őt - kiderült, neki is van egy hasonló korú csemetéje. Persze ez nem változtatott a lényegen, pláne miután ismét a szigor vette át a szót, és közölte, hogy a koronaőrök egyáltalán nem fognak megjelenni, mert hol kijönnek, hol nem, és most éppen a NEM következik. Lehet, hogy ezzel biztosították, hogy még a fegyelmezetlenül visszaforduló, leskelődő ovis se láthassa azokat a fránya katonákat.
Lógó orral kullogtunk tovább, még megnézhettük a tanácsterem előtt a szivartartókat - mit érdekli az ovist, hogy hová teszik azokat? (Azt sem tudták, mi az a szivar...) Aztán bemehettünk a terembe, ahol nem igazán ennek a korosztálynak szóló további ismertetéseket kaptunk a tanácsterem működésének titkairól. Majd kitereltek bennünket, és már vége is volt.
Ja igaz, még elkövettünk egy igazi bűnt, egyik kislány a sok izgalomtól nem bírt magával és pisilni kéredzkedett. A nyilvános WC előtt. Megpuhult idegenvezetőnk külön engedélyével ő, és csakis ő használhatta a mosdót, ám a szúrós tekintetű őrzővédő emiatt komoly fegyelmezésben részesítette vezetőnket. Igaz, a szavait csak részben hallottam, de az is bőven elég volt ahhoz, hogy elhatározzam, nem megyek még egyszer oda gyerekekkel, de nélkülük sem, ameddig ilyen rendszerben működik a Tisztelt Ház idegenforgalmi osztálya.
Végezetül kitessékeltek bennünket a folyosóra, sőt, kegyesen leengedték a makett egyik oldalán a kordont, hogy meg lehessen nézni a gyufaszálházat - igaz, szigorúan meghatározták, hogy merről merre szabad haladni: bámészkodásnak helye nincs. A gyerekek megszeppenve, néma csendben öltöztek fel, és villámgyorsan elhagytuk az épületet.
Úgy gondolom, sikerült rossz élménnyel visszatérnünk a biztonságos oviba, ahol szeretettel várjuk őket minden nap, szabad kérdezni, megszólalni, levegőt venni. A Parlamentbe meg legközelebb akkor megyünk, ha minden pont olyan lesz, mint régen volt.

Egy anonim óvó néni az Óbudai Pilvax polgári körből, aki nem engedheti meg magának, hogy munkanélkülivé váljon.