fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az amerikaiak az iraki kivonulási menetrend mellett
2007. május 9., 12:43
Az amerikaiak 60 százaléka támogatja, hogy dolgozzanak ki menetrendet az amerikai csapatok Irakból való kivonására, annak ellenére, hogy a többség szerint egy jövő évi kivonulás esetén polgárháború tör majd ki Irakban, és az Egyesült Államok elleni terrortámadásokra is számítani kell - mutatta ki egy Gallup-felmérés.

A felmérés abból azzal kapcsolatban készült, hogy múlt héten George Bush amerikai elnök megvétózta a háborúra 124 milliárd dollárt biztosító törvényt, amely az amerikai csapatok Irakból való szakaszos és legkésőbb október 1-jén megkezdendő kivonulását irányozta elő.

A USA Today című lap által megrendelt felmérés és a lapban szerdán közzétett eredménye szerint tízből hat amerikai tehát támogatja a kivonulási menetrend kidolgozását és azt, hogy az Egyesült Államok tartson ki a menetrend mellett, bármi történjék is Irakban, és csak 36 százalék véli úgy, hogy az amerikai csapatoknak Irakban kellene maradniuk, amíg javul ott a helyzet.

A megkérdezetteknek csupán 22 százaléka értett egyet a kormánynak azzal az érvével, amely szerint az amerikai erők iraki jelenléte elejét veszi az Amerika elleni terrortámadásoknak, 17 százalék vélekedett úgy, hogy az iraki jelenlét fokozza a terrorcselekmények valószínűségét, 50 százalék szerint pedig nincs ilyen összefüggés.

A jövő évi kivonulás esetére 68 százalékol jósol polgárháborút Irakban, 66 százalék véli úgy, hogy az al-Kaida támaszpontjává válik Irak, és 55 százalék tart az Amerika elleni terrorakcióktól. Az amerikai egységek további iraki jelenléte esetén 47 százalék szerint lesz polgárháború, ugyancsak 47 százalék szerint használja majd támaszpontként az al-Kaida Irakot, és 51 százalék szerint fokozódik az Amerika elleni terrortámadások veszélye.

Arra a kérdésre, hogy zavarná-e, ha a világ úgy látná, Amerika elvesztette az iraki háborút, 55 százalék válaszolt úgy, hogy nagyon vagy mérsékelten zavarná, 43 százalék viszont azt válaszolta, hogy nemigen, illetve a legkevésbé sem zavarná.

Az 1010 fős reprezentatív mintán péntektől vasárnapig végzett felmérés hibahatára plusz-mínusz 3 százalék.

MTI - fidesz.hu