Nem vagyok naiv, tudom, ha az utcán megkérdeznénk az átlagembert, hallotta-e már Barankovics István nevét, igencsak elkeserítő lenne az eredmény. Pedig Barankovics István nemcsak újságíró és egy párt megalakítója volt, hanem széles látókörű, européer, nagy műveltségű politikai gondolkodó és a modern magyar kereszténydemokrácia atyja.

A Demokrata Néppárt élén

Az 1906-ban született Barankovics István kitűnő neveltetésben részesült: az egri ciszterci gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi fakultását végezte el. Már az 1930-as évektől tevékeny részt vállalt a magyar közéletben. 1937-ben Az Ország Útja című államtudományi folyóirat szerkesztője lett, ennek megszűnése után pedig, 1943-ban átvette a Magyar Nemzet főszerkesztését. Megnyilatkozásaiban ekkor már tetten érhető kereszténydemokrata meggyőződése. A nyilas uralom idején illegalitásba vonult, s ez idő alatt lett a megalakuló Kereszténydemokrata Néppárt főtitkára. A párt 1945 áprilisától már a Demokrata Néppárt elnevezést vette fel. Hamarosan két táborra oszlott: a Mindszenty Józsefet támogató konzervatív-legitimista és a Barankovics-féle kereszténydemokrata vonulatra. Mindszenty József ugyanis a kisgazdapárttal való együttműködést sürgette, és a párt élére Sulyok Dezsőt kívánta megtenni. Ezzel szemben Barankovics István felismerte, hogy a legjelentősebb tényezővé a kommunista párt kezd válni, így a demokratikus intézkedések erejével (például földreform) és a kommunistákkal való ideiglenes megbékéléssel lehet továbblépni.

Kékcédulás választások

Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési úgynevezett kékcédulás választások után a visszaélések ellenére a Demokrata Néppárt - miután a Független Kisgazdapártot meghurcolták - a polgári tábor erős bázisává vált. Barankovics pártja az 1947-es választásokon a második legnagyobb pártként szerepelt, holott a pénzhiány miatt úgy vágtak bele a választás előtti kampányba, hogy sajtóorgánumuk, plakátjaik nem voltak, és a pártkassza is üresnek tűnt. Ezért legfőképpen vidéken próbálták meggyőzni a lakosságot. Barankovics programját Győrött mondta el. A legtöbb választási gyűlést a Nyugat-Dunántúlon tartották. Az ország tizenhat választókerületéből csak Jász-Nagykun-Szolnok megyében és az Esztergom-Komárom-Fejér megyei választókerületben - amely Mindszenty József egyházmegyéje volt - nem indultak.A meghamisított választás ellenére a Demokrata Néppárt a Magyar Kommunista Párt (MKP) mögött a második legtöbb voksot kapta, de az úgynevezett prémiummandátumok és a töredékszavazatok elosztása miatt visszacsúszott a negyedik helyre.

A pártban érzékelhető volt a feszültség: melyik a helyes út a szociáldemokratákat ekkorra már magába szívó MKP, az egyetlen politikai erő ellen? Barankovics nagyon higgadtan, a "nem megalkudni, de nem provokálni" elvet hangoztatta.

A kommunista egypárti hatalmi berendezkedést így már csak a Barankovics-párt s legfőképpen annak vezére veszélyeztette. Barankovics István 1948 decemberében elmondta a Dobi István kormányát élesen bíráló beszédét, majd a néppárt ellenkezett Mindszenty koholt vádak alapján történt elítélése ellen. Barankovics 1949 februárjában bejelentette a párt megszűnését. S ahogy sok - a demokratikus rendszert támogató - politikus, író, közéleti személy, ő is emigrálni kényszerült. Ausztriában a salzburgi menekültügyi iroda vezetőjeként dolgozott, 1951-ben pedig az Egyesült Államokban telepedett le, és a New Yorkban alapított Kelet-európai Unió elnöke lett.

Sztálin halála után felcsillant ugyan a remény: a keleti blokk országaiban a rendszer jégcsapjai olvadni kezdtek, de tudjuk, hogy a kommunista jégtáblák megmaradtak. 1954-ben Barankovics a visszatérésbe vetett hittel újjászervezte a Demokrata Néppártot, sikertelenül. 1974-ben bekövetkezett haláláig tevékeny részese maradt az emigráció politikai életének, a halál New York-ban érte.

Üzenet a mának

Barankovics István politikai akadémiát akart létrehozni, színvonalas közéletet szervezni, az életképes kisegzisztenciák mellett szólt a parlamentben, és a hazai társadalom demokratikus átalakítását kívánta, mindezt különös küldetéstudattal, de nem fennhéjazva, nem is demagóg módon. Szellemi elődeinek Szabó Dezsőt, Ady Endrét, Prohászka Ottokárt, Szekfű Gyulát, Giesswein Sándort tekintette.

Barankovics pártja olyan időkben tudott tizennyolc hónapig küzdeni a kommunista totalitarizmus ellen, amikor a magyar politikai palettáról már minden demokratikus szervezetet, egyesületet, pártot eltüntettek, megkezdődött a magyarországi egyházak üldözése. Ezért nem csoda, hogy Rákosiéknak fejtörést okozott Barankovicsék nagy sikere. Rákosi Mátyás a Demokrata Néppártot a "fasizmus legális búvóhelyének" nevezte. Ezzel kimondta a halálos ítéletet a párt felett. Nem csak az elkövetkezendő generációk, hanem a magyar politikai kultúra és parlamentarizmus vesztére.

Nem kedvelem az olyan kérdéseket, hogy mit üzenhet korunknak egy adott történelmi személyiség. Nyilván számtalan okos gondolatot, ötletet. De Barankovics írásait forgatván mégis ráleltem egy sommás üzenetre, remélem, eljut politikai körökbe is: "Az államférfi elvek és erkölcsi törvények alapján cselekszik, hajlandó saját érdekeit a közérdeknek alárendelni, távlatokban lát, és gondolkodik."

Kovács Emőke, Magyar Hírlap


fidesz.hu