Az Új Labour "új miniszterelnöke" ott jelentette be lemondását, ahol politikai pályája 1983-ban elkezdődött. Tony Blair északkelet-angliai, sedgefieldi választókörzetében tudatta a helyi pártklubba zsúfolódott híveivel és a közvéleménnyel: június 27-én véget ér kormányfősége.

"Tíz évig voltam miniszterelnök, ez bőven elég nekem, de főként az országnak" - mondta Blair. Megköszönte a nemzetnek a támogatást, és elnézést kért a hibákért, de nem a tettekért. "Azért tettem, amit tettem, mert azt gondoltam, hogy helyes" - jelentette ki a leköszönő miniszterelnök az őt ünneplő tömeg előtt. Blair húszperces, érzelmektől sem mentes beszédében az iraki háborút "keservesen ellentmondásosnak", a briteket pedig a "világ legnagyszerűbb nemzetének" nevezte.

A Munkáspárt leghosszabban szolgáló miniszterelnöke tegnap délelőtt először a kabinet tagjaival közölte távozásának időpontját. E szerint június 27-én nyújtja be lemondását a pártvezetői és a miniszterelnöki posztról II. Erzsébet brit uralkodónak a Buckingham-palotában. Addig ügyvezetőként a posztján marad, s a Labournek az idő alatt kell megtalálnia utódját.

Mivel a kormányfő távozása eddig is nyílt titok volt, a Munkáspártban az utódlás kérdésében jól kirajzolódnak az erőviszonyok. Tony Blair valószínű utódjának az eddigi pénzügyminiszter, a skót Gordon Brown tűnik, aki magabiztosan még egy viccet is megengedett magának az alsóházban: "Hatszázezer betöltendő állás van az országban, és ez a szám egy most tett bejelentéssel eggyel nőtt."

A kérdés talán csak annyi, hogy hányan jelentkeznek erre az állásra. A korábbi Blair-párti erős emberek - mint John Reid belügyminiszter vagy David Miliband környezetvédelmi miniszter - cáfolták, hogy versenybe szállnának Brown ellen. A BBC szerint azonban a párt balos szárnyából John McDonnell és Michael Meacher fontolgatja, hogy egyikük kihívja Blair skót "örökösét".

Megindultak a találgatások a leköszönő kormányfő jövőjével kapcsolatban is. Blair bizalmasa, John Burton szerint a politikus a következő választásokig megtartja alsóházi mandátumát, ha nem kínálnak fel neki egy jelentősebb nemzetközi állást. Egyes értesülések szerint Blair a Világbank éléről várhatóan leköszönni kényszerülő Paul Wolfowitzot válthatja a poszton, de a mindig mindent jobban tudó brit sajtó egy esetleges ENSZ-megbízatást sem tart kizártnak.Egyelőre azonban csak az a biztos, hogy Blair a maradék hét hétben a posztján marad, és utazni fog. Elsőként az "ősellenség" Franciaországba, ahol barátjával, Nicolas Sarkozy újonnan megválasztott francia elnökkel találkozik. Párizs után Washington következik, a "különleges kapcsolat", az Egyesült Államok, majd egy sor afrikai ország. A végjáték a G8 csoport, illetve az uniós csúcsértekezlet júniusban.

A "békés átmenet" nem mindenkinek tetszik Nagy-Britanniában. A helyhatósági választásokon győztes toryk vezére, David Cameron szerint a brit politika megbénul a következő hetekben, Blair kormánya pedig az "élőhalottak" kabinetje.

Támadásba lendültek a Liberális Demokraták is, indítványt nyújtottak be a parlamentben, sürgetve a királynőt, hogy oszlassa fel a törvényhozást, és írjon ki választásokat.

A szigetországban ellentmondásosan ítélik meg Tony Blair miniszterelnökségét. Megfigyelők általában kiemelik az alkotmányos reformot, a walesi és a skóciai törvényhozás létrehozását, a Labour átalakítását és a három választási győzelmet. Dicsérik Blairt az észak-írországi békefolyamat eredményeiért, valamint az eddig példátlanul tartós gazdasági stabilitás és növekedés biztosításáért, a minimálbér bevezetéséért.

Bírálói a párt 1997-es nagy társadalmi ígéreteit kérik számon, az egészségügy és az oktatás látható fejlesztésének elmaradását, a bűnözés visszaszorítását, az adók csökkentését, a közszolgáltatások fejlesztését. A legnagyobb súllyal azonban az "elkerülhető katasztrófa", az iraki háború esik a latba, ezt a Blair-éra legemlékezetesebb kudarcaként tartják számon Nagy-Britanniában és a világban.

Magyar Hírlap


fidesz.hu