fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Aggodalom Japánban az új észak-koreai rakéta miatt
2007. május 15., 10:56
A japán vezetésből kormánykörökből szerzett értesülések alapján komoly aggodalmat váltott ki az, hogy a napokban amerikai műholdfelvételek egy új észak-koreai közepes hatótávolságú rakéta létét mutatták ki - jelentette kedden a Kyodo hírügynökség.

Phenjanban április 26-án a Koreai Néphadsereg megalapításának az évfordulója tiszteletére megrendezett díszszemlén jelent meg az új hordozóeszköz, amely hatótávolsága a becslések szerint 2500 és 4 ezer kilométer között lehet. Nyugati szakértők értékelése szerint a fegyvert a szovjet gyártmányú SSN-6 jelzésű rakéta alapján fejlesztették ki, és a számítások alapján technológiai szempontból felülmúlhatja azt a Taepodong-1 típusú közepes hatótávolságú rakétát, amellyel 1998-ban hajtottak végre kísérletet a külvilágtól hermetikusan elzárkózó országban.

Japánban tavaly nyáron ugyancsak riadalmat okozott az, hogy Észak-Korea egy nap leforgása alatt hét rakétaindítási kísérlet hajtott végre, majd az aggodalmat fokozta, hogy a kelet-ázsiai állam októberben belépett azoknak az országoknak a csoportjába, amelyek atomfegyver előállítására képesek.

MTI - fidesz.hu