Kedves Sporttársnők !

Engedjék meg, hogy elmondjak egy rövid történetet a kajak-kenu sportág múltjával kapcsolatban.
A történet még 1942-ben a Budapesti Levente Egylet (BLE) lágymányosi vízitelepén kezdődik.
Itt ismerkedtem meg a vízisportok szépségeivel, és itt estem a magyar kajak-kenu sportággal örök szerelembe.

A foglalkozásokat Hábl Károly és Kovács Gyula vezette, és olyan kollektív szellemet, a sportág szeretetét nevelték belénk, ami alapjául szolgált fejlődésünknek, de egyben a portág fejlődésének is. Ez volt az alap. Büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak tagja lehettem.

A háború után 1945-ben amikor újra megindult a sportélet, ez a mag képezte az alapját a mai magyar kajak-kenu sportágnak, a világraszóló eredményeknek. Ebből a magból nőttek ki olimpiai és világbajnokaink, és így lett a kajak-kenu a legeredményesebb pontszerző sportág.

Ez azért történhetett meg, mert az összefogás, az akarat, a szorgalom, a tehetség , a kitartás a sportág szeretete ötvöződött egy egységes akaratban, hogy minél nagyobb dicsőséget szerezzünk hazánknak.

De a győzelmi trófeák köteleznek is. Ezért kérem a hölgyeket, most az olimpia előtt a szent cél, az olimpiai aranyak érdekében tegyék félre egyéni sérelmeiket , és dolgozzanak együtt.

A mai felgyorsult világban a felkészülésben a megszokott edzésmódszereket egy napra sem lehet kihagyni, mert helyrehozhatatlan károkat okoz.

Egy olyan sikersportág , amely ilyen alapokon nyugvó múlttal rendelkezik, nem engedheti meg magának, hogy személyi viták miatt veszítsen eredményességéből.

Sporttársi üdvözlettel: Pálmai József az OTSH volt alelnöke, és volt kajakos.