fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gondok az uniós pályázatokkal
2007. május 16., 12:35
"Pályázati döntések előtt" címmel tartott szerdán sajtótájékoztatót Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke.

A három északi megyében a következő két évben - csak az uniós forrásokból - körülbelül 90 milliárd forint jut egyebek között a versenyképesség javítására, a települések fejlesztésére, s humán közösségi infrastruktúra bővítésére.

Gondként említette, hogy a pályázati kereteket bizonyos esetekben a megyék lélekszáma alapján osztják el, ami nem kedvez az egyébként is hátrányos helyzetben levő Nógrád megyének.

Az is látszik, hogy kevés önkormányzat lesz képes a pályázatokhoz szükséges saját erő biztosítására. A legfőbb probléma azonban az, hogy a kormány hibájából a pályázatok kiírása hónapokat csúszott. Becsó Zsolt a sajtón keresztül is arra kérte a nógrádi önkormányzatokat, vállalkozásokat, leendő befektetőket, civil szervezeteket, hogy igyekezzenek maradéktalanul kihasználni a regionális fejlesztési tanács pályázatainak lehetőségeit.

fidesz.hu