fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Liberalizálják az árampiacot
2007. május 17., 09:16
A villamosenergia-piac teljes megnyitásáról és az állami vagyonkezelés egységes szervezetbe tömörítéséről döntött tegnapi ülésén a kormány. A törvényjavaslatokat napokon belül a parlament elé terjesztik. Az energiapiacot 2008. január elsején tennék teljes egészében szabaddá, és jövőre kezdené meg működését a Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörű Részvénytársaság is. A Magyar Hírlap elemzése.

A versenypiaci modellel lényegében egy áramtőzsde jön létre, amely az energiapiac minden szereplőjének szabaddá tenné a versenyt, s mindezt úgy, hogy a fogyasztóknak is megfelelő védelmet nyújtson - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A piac teljes megnyitásától a kormányzat azt reméli, hogy a verseny révén csökkennek az árak. Kóka János a kormányszóvivői tájékoztatón azzal érvelt, hogy az árampiac 35-40 százaléka már ma is liberalizált, s ezen a piacon öt-tizenöt százalékkal mérséklődtek az árak, úgyhogy a villamosenergia-felhasználók és a fogyasztók együttesen 15-45 milliárd forintot takaríthattak meg.

A jövő év elejétől a háztartások szabadon döntenek arról, kitől vásárolják az áramot, aki akar, s aki jobb ajánlatot kap a szolgáltatótól, válthat - mondta a miniszter -, a háztartások és a kisvállalkozások erősebb védelmet kapnak. A verseny szabad, de a termelők és a szolgáltatók árrése hatósági marad. Kóka szerint ezzel olyan garanciák is teremtődnek, hogy senki sem marad államilag garantált villamos energia nélkül, de speciális szabályozásra - vagyis állami kedvezményekre - csak a fogyatékkal élők és a szociálisan rászorulók számíthatnak, ennek részleteiről azonban még nem döntött a kormány.

Az új szabályozók szerint megszűnik az a gyakorlat, hogy a lakosság kevesebbet, míg a vállalkozások többet fizetnek az áramért. Kóka János szerint ez elsősorban versenyképességi kérdés, hiszen ha a vállalatok olcsóbban jutnak energiához, akkor versenyhelyzetük javul, és megmaradnak a munkahelyek.
Arra a felvetésre, hogy a debreceni panellakás nyolcadik emeletén élő állampolgárnak is olcsóbb áramot hoz majd a verseny, a miniszter nem reagált. A hosszú távú áramvásárlási szerződésekkel tegnapi ülésén nem foglalkozott a kormány, de a szóvivő bejelentette, hogy munkabizottságot hoznak létre, amelynek feladata az Európai Unióval és az áramtermelőkkel történő megegyezés.

Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő kijelentette: pártja kizárólag olyan javaslatot fog támogatni, amelynek következtében a magyar családoknak nem kell a mai, irreálisan magas áramárat kifizetni. A kormány felelőssége, milyen javaslatot hoz a parlamentbe.

Veres János pénzügyminiszter a tegnapi kormányülés után bejelentette, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., a Nemzeti Földalap és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésében lévő állami vagyonra új szervezetet hoznak létre, a Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörű Részvénytársaságot. Az állami vagyongazdálkodás felett a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács gyakorolja majd a felügyeletet a jövőben, tizenegy tagja lesz, elnökét pedig az Állami Számvevőszék jelöli.

Az állam jelenlegi vagyonának megbecsülésére a pénzügyminiszter nem vállalkozott. Veres János rámutatott, hogy Magyarországon nincs pontos állami vagyonkataszter. (Szakértők ezt a vagyont ötezermilliárd forintra becsülik.)

Bán Károly, Magyar Hírlap


fidesz.hu