fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Csoportos per az IL Ferro ellen?
2007. május 17., 10:22
Az IL Ferro alvállalkozója - akinek állítása szerint több millió forinttal tartozik az autóreklámos cég - össze akarja gyűjteni az IL Ferro és egyéb reklámautós cégek ügyfeleit, hogy csoportos pert indítsanak a társaságok ellen. A Népszabadság írása.

Benyújtotta a Fővárosi Bíróságnak az IL Ferro elleni felszámolási kérelmet Kajtár András, a cég egykori alvállalkozója. A reklámautók felmatricázását végző vállalkozó állítja: az autómatricás cég nekik is tartozik, mintegy hétmillió forinttal. A vállalkozó egyúttal csoportos kártérítési pert készül indítani az IL Ferro és a többi autóreklámos cég ellen. Mint elmondta, sorsközösséget vállal azokkal, akiket valamilyen kár ért ezen társaságok tevékenysége miatt. Az IL Ferro ugyanis ügyfelei egy részének február, a többségnek március óta nem utalja át a szerződés után járó reklámdíjakat. A cég vezetője, Körmendi Ákos április végén jelentette be a sajtónak, hogy a cég él a reklámszerződésben kikötött, három hónapos felfüggesztés lehetőségével, és leghamarabb június elején folyósítja ügyfeleinek a hozzávetőlegesen háromszázmillió forint körüli reklámdíjat. Közben a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya csalás megalapozott gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az IL Ferro-ügyben.

Ugyancsak az ügyfeleinek huzamosabb ideje nem fizető cégek listáján van a váci Mobil Reklám Hungária Kft., amelynél most sikkasztás vádjával nyomoz a rendőrség. Bár a kifizetések a Hírautónál is csúsznak, Vadla Viktor, a Hírautó ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: a hét eleje óta utalják a reklámdíjakat a cég közel ezerkétszáz ügyfelének. Vadla cége fizetési nehézségeit a "konkurencia" körül kialakult helyzettel magyarázta - mondván, a sajtóban megjelenő hírek a biztosnak számító hirdetőiket is elriasztják.

A nagy reklámautós társaságok, illetve hálózatok körüli problémák a kis halnak számító cégeket viszont nem riasztják el a jelek szerint. Jelenleg négy olyan autóreklámos vállalkozás hirdetései gurulnak az utakon, amelyekről tudni: csak nagyobb regisztrációs költségekkel lehet belépni a hálózatba. A sajtóban is megjelent vélekedések szerint ez pilótajátékra utal, illetve mérsékeltebb vélemények szerint "arra emlékeztető szisztéma". Igaz, a pilótajáték vádja nagy valószínűséggel már a jelenlegi szakaszban sem áll meg az IL Ferro és a Mobil Reklám Hungária ügyében. Igazságügyi könyvszakértőt is bevontak a vizsgálatba. Könyvszakértői forrásból úgy tudjuk: ha egy cég valós gazdasági tevékenységből származó jövedelemből fenn tudja tartani a saját működéséhez szükséges adminisztrációját, az már elég lehet arra, hogy megússza a pilótajáték vádját. Márpedig az autóreklámos cégek esetében a bevétel jelentős részét a márkakereskedők által fizetett közvetítési díjak adják, és ez nagyságrendekkel meghaladja a fenntartási költségeket.

A csaláshoz ellenben azt kell bebizonyítani, hogy az autóreklámos cégek készakarva megtévesztették az ügyfeleiket. Vagyis bizonyítani kell a rosszhiszeműséget, nehéz azonban meghúzni a határt, hogy mitől számít egy cégvezető csalónak, vagy csak olyannak, aki rossz üzletbe fogott, és becsődölt.

A felszámolási eljárás most bejelentett kezdeményezése után a bíróság elvileg hatvan napon belül dönti el: elrendeli-e a felszámolást, és kijelöli-e a felszámolóbiztost. Ez idő alatt a cégvezető vitathatja a felszámolási igényt, ami elodázhatja a fizetésképtelenség megállapítását. Mivel eközben a nyári ítélkezési szünettel is lehet kalkulálni, az IL Ferro esetleges felszámolásának kezdete könnyen átcsúszhat őszre. Kajtár András jogtanácsosa, Bense László Erik ügyvéd szerint pontosan azért kell a most bejelentett csoportos polgári per során gyorsított eljárást kérni a bíróságtól, hogy a cégvezetésnek ne legyen ideje kimenekíteni a megmaradt vagyont a vállalkozásból. Az természetesen más kérdés, hogy csoportos per esetén jóval nagyobb lehet a perérték. Bense László Erik több mint 500 millió forintos igény lehetőségét említette a 7500 IL Ferro-ügyfél részéről. Ilyenkor azonban ugrásszerűen megnő a bíróságnak fizetendő illeték összege is, ami most milliókra rúghat. Ezt pedig a felpereseknek kell megelőlegezniük - azaz a volt ügyfeleknek.

Batka Zoltán, Népszabadság


fidesz.hu