fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hivatalossá vált, hogy Gordon Brown lesz az új brit kormányfő
2007. május 17., 15:20
Hivatalossá vált csütörtökön délután, hogy Gordon Brown lesz június végétől Nagy-Britannia miniszterelnöke, miután a jelenlegi pénzügyminiszter annyi támogatóra talált a kormányzó Munkáspárt alsóházi frakciójában, hogy nincs szükség külön utódlási kampányra a Tony Blair június végi távozásával megüresedő posztért.

A párt szabályzata szerint a pártvezéri és így a miniszterelnöki tisztségre pályázóknak - ezt a két posztot a brit politikai gyakorlatban mindig ugyanaz a személy tölti be - az alsóházi frakció legalább 12,5 százalékát kell maguk mögé állítaniuk ahhoz, hogy a Labour végrehajtó bizottsága jelöltként nyilvántartásba vegye őket; ez jelenleg 45 képviselő aláírását jelenti.

A jelölés hivatalosan csütörtökön délután zárult, és Brown frakciótámogatóinak száma elérte a 313-at. Ez azt is jelenti, hogy egyszerűen nem maradt elégséges számú frakciótag bármely ellenjelölt szükséges mértékű támogatásához.

A tisztségért egyetlen ellenpályázó indult, John McDonnell személyében. Nem hivatalosan azonban már szerdán este egyértelművé vált, hogy a Munkáspárt balszárnyát képviselő McDonnell nem szerezhet elég támogatót.

A jelenlegi kormányfő, Tony Blair múlt csütörtökön jelentette be, hogy június 27-én benyújtja lemondását a királynőnek. A bejelentés pillanatában elindult a párton belüli utódlási kampány; először a mindenki által eddig is kizárólagos esélyesnek tekintett Brown tudatta hivatalosan, hogy indul Blair posztjáért.

Ha lett volna tényleges verseny - vagyis ha McDonnell vagy bárki más elégséges számú támogatót tudott volna megnyerni az alsóházban az induláshoz -, akkor a kampányidőszak után a pályázókra a Munkáspárt alsóházi képviselői, valamint a párttagdíjat fizető, tagjegyzékbe vett szakszervezeti és Labour-tagok szavazhattak volna.

Így azonban - ellenjelölt híján - Brownt néhány nappal Tony Blair hivatalos távozása előtt, a Munkáspárt rendkívüli kongresszusán verseny nélkül pártvezérnek nyilvánítják majd. Amikor Blair június 27-én visszaadja megbízatását II. Erzsébet királynőnek, az uralkodó e megbízatást átruházza Brownra.

Az ellenzéki Konzervatív Párt - amely huzamosabb ideje a Labour előtt jár a népszerűségi listákon - már Blair távozásának bejelentése előtt jelezte, hogy a váltás után előre hozott választásokat tartana szükségesnek. A toryk álláspontja szerint ugyanis Brownnak nincs választói felhatalmazása a miniszterelnöki
tisztség betöltésére.

Erre a felvetésre Brown a múlt héten azt mondta: a brit parlamentáris rendszerben képviselőket választanak, és a kormányt a többségi frakció alakítja meg. Hozzátette: amikor 1990-ben a konzervatívok elküldték Margaret Thatcher akkori miniszterelnököt, nem hallott előrehozott választásokat sürgető felhívásokat tory részről.

MTI - fidesz.hu