fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A privatizáció utolsó fázisa következik
2007. május 18., 08:53
A pénzügyi tárca tervei szerint több tucat állami cég kerül eladósorba. A Magyar Hírlap összeállításában csak néhányat emelt ki azok közül, amelyek privatizációja nemcsak meghökkenést, de valószínűleg felháborodást is kivált majd a közvéleményben. A hivatalos indoklás szerint nem vezet be azonnali értékesítést a lista. A költségvetés szorítását enyhítheti a várt többletbevétel, ami nyilván a következő választási kampányhoz is jól fog jönni.

Az idei privatizációs bevételek alakulását nem befolyásolja az sem, ha az Országgyűlés megszavazza a szóban forgó jogszabályt - tették hozzá a pénzügyi tárca illetékesei, akik szerint az, hogy mérséklik az állami tulajdon arányát, a jövőben is valószínűleg pusztán a vagyonelemek cseréjét jelenti. Vagyis az újabb jogi szabályozás elfogadása révén sem fogy el az állami tulajdon - kaptuk a választ a pénzügyi tárca illetékeseitől.

Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője lapunknak azt mondta, "a tulajdonos dönti el, milyen formában működteti a céget, állami tulajdonban hagyja vagy pedig értékesíti". A Szerencsejáték Zrt. tavaly 141,7 milliárd forint árbevételt ért el. Ebből fedezik a fejlesztéseket, a cég működtetését és fizetik ki a nyereményeket. Utóbbira átlagosan a bevétel 45-50 százalékát fordítják. A vállalat tavaly 1,5 milliárd forint adózott eredményt realizált.

A Magyar Villamos Művek Zrt. vezetése egyetért azzal, hogy a társaságnál az állami tulajdonrész huszonöt százalékkal csökkenjen, annál is inkább, mert a rövid távú stratégiai célok között szerepel a tőzsdeképesség megteremtése - mondta lapunak Karl Imre, a cég stratégiai vezérigazgató-helyettese. Reményeik szerint a szóban forgó tulajdoni hányadot a tőzsdén értékesítik majd. A társaság értéke az elmúlt két év során négyszázötvenmilliárd forintról, mintegy hétszázmilliárd forintra emelkedett. Mire a tőzsdén is bevezethetik, Karl Imre úgy számol, legalább ezermilliárdot ér majd a cég. Így egynegyed részét minimum kétszázötvenmilliárd forintért értékesíthetik.

Megkeresésünkre Jordán Tamás, a Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a törvény nem rugalmas, nem tud különbséget tenni különböző intézmények között, így nem veheti figyelembe egy színház specifikumait. Jordán szerint ezért került fel a privatizálható cégek listájára a Nemzeti, amely elvileg eladható, de gyakorlatilag ennek nem lenne semmi értelme, hiszen gazdaságos üzleti tevékenység nem folytatható benne. Ő maga nem tárgyalt sem a minisztériumokban, sem vállalkozókkal arról, hogy bárki is eladná vagy megvenné a teátrumot, nem is tud ilyen szándékról. Arra a kérdésre, hogy az esetleges privatizálás nem állhat-e összefüggésben azzal - ami már szerepelt az elképzelések között -, hogy netán összevonnák a Nemzetit és a Magyar Színházat, azt felelte: nem ismer ilyen összefüggést. A vezérigazgató azt a feltételezést is komolytalannak tartja, amely szerint azért vállalná a Szombathelyen létrejövő színház igazgatását, mert netán tud arról, hogy a Nemzetiben a későbbiekben nem folytatódhat az eddigi módon a munka. A direktor elmondta, már tavaly októberben megállapodott Szombathelyen arról, ha ott önálló társulat alakul, vállalja annak vezetését, és nem pályázik újra a Nemzeti igazgatói székére. Arra a kérdésre, hogy a Nemzeti társulatában nem kelt-e félelmet a teátrum felkerülése a privatizációs listára, a direktor azt válaszolta, az együttes tagjaival tréfálkoztak arról, hogy megveszik a színházat, de be kellett látniuk, hogy nincs rá pénzük.

Várhatóan még június végéig pályázatot ír ki az ÁPV Zrt. a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő három cég kisebbségi részvénycsomagjának értékesítésére. A HM Currus Zrt., a HM Arzenál Zrt. és a HM ArmCom Zrt. 49 százalékos tulajdonrészét adnák magánkézbe. A vállalatokat a tervek szerint nyilvános tender keretében kívánják értékesíteni.

"NATO-tagságunkra és a nemzetbiztonságra nézve rendkívül veszélyesnek ítélem a három részvénytársaság eladását" - reagált a hírre egy, nevének elhallgatását kérő katonatiszt. Egyben azt is hozzátette, információi szerint nem elképzelhetetlen, hogy a cégeket egy áttételesen orosz érdekcsoport szerezheti meg. A HM sajtóosztályán megtudtuk, a tárca kezelésében lévő három erdőgazdaságot nem értékesítik.

Németh-Pindroch-Szalontay, Magyar Hírlap


fidesz.hu