A reménytelenség lett úrrá, mert olyan vezetőink vannak, akik nyíltan hazudnak és lopnak, de törvényes eszközökkel nem tudjuk őket elmozdítani a helyükről. A reménytelenség lett úrrá, mondja Csoóri, mert erkölcsi posványban élünk.

Igaza van. Magyarország egyik fele szerint a múlt tele van a kommunisták által elkövetett bűntettekkel; a másik fele szerint az emberek csak azt tették, amit tenniük kellett, el kellene már ezt felejtenünk, és tovább kellene lépnünk. Az ország egyik fele elfogadhatónak tartja az adócsalást, a másik fele nem. Magyarországon pillanatnyilag nem létezik általánosan elfogadott erkölcsi iránytű. Ebből fakad a nemzeti elkeseredettség.

A kommunista tapasztalat

Valamilyen módon mindannyian felelősek vagyunk ezért. Azt hittük, Nyugaton és Keleten egyaránt, hogy ha megfelelő intézményeket hozunk létre, szükségszerűen szabad, virágzó és jól működő társadalmak fognak épülni. E meggyőződés alapján 1989-ben a magyarok két pillérre építették az új országot a kommunizmus romjain: a piacgazdaságra és a demokráciára. Ezzel ugyanakkor újra a szocialista csapdába estek. A magyarok elfogadták azt a szocialista tévedést, hogy az intézmények képesek alakítani az embereket. A kommunizmust építők azt hitték, képesek úgy átalakítani az embereket, hogy kivesszen belőlük a mohóság, az egyenlőtlenség, a nélkülözés, a viszály és az irigység. Nemes, de megvalósíthatatlan törekvés volt. Minden erőfeszítésük, az állami forrásokból erre költött milliárdok, valamint milliók életének feláldozása ellenére a kommunisták nem tudták kiirtani az emberekből azok egyedi, egymástól eltérő jellemét. Az individuális természet és identitás megfékezhetetlen erőnek bizonyult.

A kommunizmusról szerzett huszadik századi tapasztalat kétségkívül bebizonyította, hogy az embereket nem lehet alakítani és irányítani. Nem lehet külső eszközökkel meghatározni őket. Az 1989-es demokratikus átmenet kidolgozásakor mégis újra azt hittük, lehet. Mindannyian azt gondoltuk, ha létrehozzuk a megfelelő intézményeket - parlament, szabad választások, független média, szabad szakszervezetek, független bíróság -, akkor szabad és felelős polgárokká válunk. Mindannyian azt hittük, hogy a magyarok és más, szovjet elnyomás alatt élők méltósága, amit öt évtizeden át megfélemlítéssel, manipulálással, csalással és kifosztással könyörtelenül levertek és elpusztítottak, valamilyen csoda útján helyreáll, és a hamuból működő állam születik majd. Nem ez történt. Senki nem volt tudatában annak, mennyire értékes és törékeny az emberi méltóság. Egyikünk sem látta, mennyire nélkülözhetetlen ez a nemzet egészségéhez.

Az alapok és az épület

Mára megtanultuk, hogy a demokrácia nem tudja megteremteni az emberi méltóságot és a szabadság iránti vágyat, csak őrizheti. Ha az egyének méltósága nincs meg a kezdetekkor, akkor nincs mit őrizni. Ebből fakad a mai Magyarország iróniája: van demokráciánk, de nincs méltóságunk.

Néhány héttel ezelőtt az Egyesült Államokban George Washington egy eddig ismeretlen levelére bukkantak egy fiatal lány albumában. Ebben ő, több mint kétszáz évvel ezelőtt, azt írta: "Ennek az országnak a boldogsága sok tekintetben a most ülésező szövetségi kongresszus vitáitól függ. Ez ugyanakkor csak az alapokat tudja lefektetni - az épületet az egész közösségnek kell felhúznia." Biztató üzenetnek tűnik a mai Magyarországnak. Washington már az amerikai demokrácia legelső éveiben megértette, hogy a legjobb alkotmány is csak védeni tud egy egészséges államot. Csoóri Sándor levelében is ezt a gondolatot látjuk viszont: "Egy nemzet boldogsága inkább függ az emberek jellemétől, mint a kormányzás formájától."

Hogyan fogjunk hozzá az emberek jellemének helyreállításához a politikai élet jelenlegi állapotában? Hogyan találjunk kiutat a mostani posványból? A folyamat többnyire már elkezdődött. Bár az 1989 óta létező rendszer messze nem tökéletes, természetesen jobb, mint az 1989 előtti, és ebben a kevésbé elfojtott légkörben a magyarok jelleme és méltósága folyamatosan gyógyítja és javítja önmagát. Az emberek szabadabban választhatnak, hogyan éljenek, milyen karriert fussanak be, mit tanuljanak, hol lakjanak. Akik el akartak menni, szabadon távozhattak. Akik itt maradtak, azért vannak itt, mert így döntöttek. Sokkal kevesebb a kényszer, így a jelen körülmények között a nemzet jelleme folyamatosan áll helyre.

Zsákutca és csalódottság

De mi a méltóság? Az a tulajdonság, hogy érdemesek vagyunk a megbecsülésre vagy a tiszteletre. Hányan érezték 1988-ban, hogy kiérdemlik a megbecsülést vagy a tiszteletet? És ma hányan? Szerintem sokkal többen, s ebből következik a jelenlegi zsákutca és a csalódottság. Tizenhét év után most végre sok magyar mélyen hisz abban, nem érdemli meg, hogy hazudjanak neki, manipulálják, becsapják és túladóztassák, csalásra kényszerítsék a magas adók miatt, és kirekesszék a lehetőségekből, mert nincsenek megfelelő kapcsolatai. Egyre több magyar akarja, hogy az állam indokolatlan közbeavatkozás nélkül hagyja őt a saját érdekeit követni, céljait megvalósítani. Egyre több magyar akar igazi szabadságot.

A demokrácia nem a végső cél. Mint ahogy a szabad piacgazdaság sem az. A cél az élet, a szabadság és a boldogság keresése, az állam vagy mások indokolatlan beavatkozása nélkül. 1648 és a nemzetállamok felemelkedése előtt az indokolatlan beavatkozás veszélye általában más személyek részéről fenyegetett. A nemzetállam, mint a közösségszervezés egy módja, azért vált népszerűvé, mert ez tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy az egyének igényeit szolgálja. A védelem biztosításával és a pártatlan igazgatás szabályainak megalkotásával lehetővé tette az egyéneknek a saját érdekeik követését. Az elmúlt száz évben azonban az államok fokozatosan túlléptek hatalmukon, és most pontosan ezek a kormányok fenyegetnek minket.

Katharine Cornell Gorka, a Fejlődő Demokrácia és Nemzetközi Biztonsági Intézet (ITDIS) társigazgatója


fidesz.hu