- Ha az értelmiség elárulja a nemzetét, nagyon nagy baj van. Én úgy érzem, hogy 1989 óta a magyar értelmiség egy része ezt teszi, folyamatosan. És most ugyanott vagyunk 1989 óta, ahol minden évben voltunk előtte is, csak egy illúzióval kevesebbünk van.

- Örülök annak, hogy finom elválasztást tett, hogy a magyar értelmiség egy része az, amelyik hát nem áll a helyzet magaslatán. Mert ki kell szemelgetni ebből az áradatból azokat, akik megtartották az önálló véleményüket és a felelősségüket. De sajnos abban igaza van, hogy egyre kevesebben vagyunk. Nagy szegénységi bizonyítvány arra az emberre, aki anyagi előnyökért, pozícióért, karrierért képes azt az eredendő véleményét megmásítani, amitől tulajdonképpen a léterejét kapja. A fiatal értelmiségieknek, az induló művészeknek nagyon nehéz a helyzetük, mert esetenként olyan egzisztenciális gondjaik is vannak, amelyek egy beérkezett értelmiséginek már nem olyan nagy gond. Én például fölneveltem a gyerekeimet, és soha nem vágytam arra, hogy gazdag legyek, nem is lettem, nem is leszek, és jó néhányunkat nem lehet pénzzel megfogni.

- Ha az ember megnézi, hogy a könyvhéten kiknek a könyvei vannak előtérben, hogy például a németországi magyar könyvbemutatkozásokon kinek a műveit teszik, hát hogy úgy mondjam, közszemlére, akkor egész egyszerűen döbbenetesen egyoldalú kép bontakozik ki.

- Voltam Frankfurtban díszvendég, akkori nagy sikerű könyvemmel, a Ne féljetek cíművel, és magam is megtapasztaltam, hogy milyen gondosan szigeteltek el a német sajtótól. De én azt már nagyon régen eldöntöttem, ha nekem az Isten adott valami kegyelmet és tehetséget, hogy magyar író lehetek, akkor elsősorban ennek a nemzetnek, ennek a népnek és a magyar nyelven beszélő embereknek írok. Olvasnak, azt hiszem, őszintén kíváncsiak a véleményemre, merem azt mondani, hogy szeretnek. Tehát nem fogadom el, hogy ezáltal az ember kevésbé jut el az emberekhez. Hát bizonyos dolgokhoz kevésbé.

- Visszatérve az értelmiség felelősségére, sok ismerősöm válaszol úgy a mostani helyzetre, hogy nem néz televíziót.

- Én nézek.

- És az úgynevezett médiában megjelenő médiaértelmiségnél még tragikusabb a helyzet, mint általában az értelmiség többi részénél.

- Az emberek egy része a napi munkától fáradtan leül, és azt gondolja, hogy akik a képernyőről szólnak, azok az igazat fogják neki mondani. Tehát befolyásolható, manipulálható lett az ország. De a szórakoztató médiaértelmiségi már eléggé lejáratta magát. Tudják azért az emberek, az okosabbja, hogy mit várhatnak tőlük. Egymást futtatják, klikkrendszer alakult ki, ami természetesen megvan bizonyos értelemben az irodalomban is. Lehet tudni, hogy mikor milyen nevek milyen társaságban bukkannak fel, és hát ezt részben tudomásul kell venni, részben nem kell tudomásul venni, és az embernek úgy kell dolgozni, hogy az írás és a gondolat az nem hús, nem hal, nem romlik el. Nyomot kell hagyni a világban.

- Most beszéljünk az élet szebbik feléről. Csoóri Sándor szellemi vezetésével megint összegyűlik az értelmiségnek az a bizonyos másik része.

- A levél, amelyet Csoóri Sándor kiadott, szinte esszenciája azoknak a gondolatoknak, amelyek az ilyen típusú értelmiségben megfogalmazódtak. Meg vagyok róla győződve, hogy az a több mint száz ember, akiket Csoóri megkeresett, azért is írta alá, mert úgy érezte, hogy ezek az ő gondolatai. Ez egy dokumentum, bizonyos értelemben szellemi-lelki bizonyítvány arról, hogy néhány ember hogyan gondolkodik.

- Hogyha megkereste volna, mondjuk, Konrád György írót, akkor ő úgy érzi, hogy nincs szellemi válság?

- Nem tudom, annyira individuum minden ember, és különösképpen az alkotó, hogy lehet, Konrád egészen más szempontból látná azt, ami van, hiszen ő a nyilatkozataiban sokkal derűlátóbb, és bizonyos fokig engedékenyebb is a mai világgal szemben.

- Irigylem, hogy így fogalmaz, nekem drasztikusabb gondolatok jutnak az eszembe.

- Szóval belenyugvóbb. Én nem tudok más író bőrébe bújni, nem is vagyok jó vitapartner, és engem még soha senki nem tudott meggyőzni arról, hogy amit az életem tapasztalatával szereztem, az nem igaz. És nem arra törekszem, hogy az írótársaimat győzzem meg. Azokhoz az emberekhez akarok szólni, akik azt érzik, hogy egyedül maradtak ebben az országban. Be vannak csapva, félre vannak vezetve, a sorsuk kilátástalan. A bűnöst nem ítéljük el, keresztény ember létünkre, a bűnt azonban igen. S azt gondolom, hogyha nem is pusztítom el magát a bűnös személyt, arra mindenképpen vigyázni kell, hogy ne kerüljön olyan helyzetbe, ahol további bűnt tud elkövetni. Tehát nem gyűlöletről, nem agresszióról van szó.

- A Ne féljetek óriási sikere után tudom, hogy...

- Bizony, most a huszadik kiadását várjuk.

- A mai világban ez egészen elképesztő.

- Igen, és ilyen témában, ami az élet végét próbálja kicsit érthetőbbé tenni. S amit leírok, azt szeretem a hétköznapi életemben is igazolni. Nem szeretem azt az embert, aki gyönyörű műveket ír, csodálatos szózatot tud intézni az emberiséghez, ő maga pedig lét alatti életet él. Szeretném a saját megnyilvánulásaimat arra a polcra helyezni, ahová a könyveimet teszem. Most ilyen könyvem készül.

- A könyvhétre, ugye?

- Igen, és az a címe, hogy Godot megjött. Ismerjük a Becket-drámát, a szerencsétlen, tébláboló emberiségről, várja Godot-t, aki sose jön, és talán nincs is. Hát az én Godot-m az van, ott van az én istenképemben, meggyőződésem, hogy itt zörget a kapunkon, és arról szól ez a furcsa misztériumjáték, regény, hogy Godot kopog, és vajon mit teszünk mi, emberek, mi, magyarok ezzel az elrontott, matériába süllyedt tudattal. Boldog lennék, ha sokan olvasnák, és éreznék benne a szeretetemet.

Echo TV - Magyar Hírlap


fidesz.hu